Magyar Péter: Ezt a választást a Tisza meg fogja nyerni, nem kicsit, nagyon

Magyar Péter: Ezt a választást a Tisza meg fogja nyerni, nem kicsit, nagyon
Fotó: Bődey János / Telex

1459

  • Október 23-án a Fidesz és a Tisza Párt is felvonult Budapesten.
  • Délelőtt 11 óra után Bayer Zsolt vezetésével indult el a Békemenet az Elvis Presley térről, majd megtelt a Margit híd. Az ünnepi műsort negyed háromkor Rákay Philip nyitotta meg, a színpadon mögötte felsorakoztak a Fidesz influenszerei. 1956 hőseit három Gripennel köszöntötték, a gépek kétszer húztak át a Kossuth tér felett.
  • Orbán Viktor alig több mint fél órát beszélt, főleg a béke fontosságáról és Brüsszelről, de azt is elmondta, hogy a Fidesznek beszélnie kell „a megtévesztett magyarokkal”.
  • A Tisza Párt Nemzeti Menete Magyar Péterrel az élen Orbán beszéde közben, fél háromkor indult el a Deák térről. A menet a Hősök terétől a Deák térig megtöltötte az Andrássy utat, esőben telt meg a Hősök tere.
  • Magyar Péter egy órán keresztül beszélt, a forradalomra emlékezett, magabiztosan nyilatkozott a Tisza Párt választási esélyeiről, és ígéreteket tett arra az esetre, ha megnyerik a választást. Bejelentette, hogy november 5-én új országjárást indít.
  • A Mi Hazánk Mozgalom rendezvénye a Corvin közben volt, Hadházy Ákos Hatvanpusztán kezdte a napot, Dobrev Klára a Nagy Imre Emlékháznál emlékezett meg.
  • Percről percre követtük az október 23-i eseményeket.

Ezt a közvetítést már lezártuk.

Véget értek az október 23-i ünnepségek, lezárjuk közvetítésünket. Köszönjük a figyelmet!

​A kádári pillanatait élő Orbán Viktorról, Orbán Balázs példaképeiről és a megbékélésről is beszélt Magyar Péter a Hősök terén. Összeszedtük a beszéd legerősebb idézeteit.

Gyorsan kiürült a Hősök tere és az Andrássy út Magyar Péter és a Tisza Párt október 23-i ünnepi rendezvénye után, kevéssel este 7 óra előtt a hangfalakat is elkezdték leszerelni. A tömeg gond nélkül oszlott el, fennakadást nem tapasztaltunk a helyszínen.

Fotó: Zách Dániel / Telex
Fotó: Zách Dániel / Telex

Hat-hét testőr vezette ki Magyar Pétert a Műcsarnoknál a Hősök terén összegyűlt tömegből, bár nem nagyon akarták elengedni, többen is szelfizni akartak vele. A Tisza elnöke sokaknak megállt, de végül beült egy kék Skoda Superbbe. Magyar Péter még az autóból integetett, miközben néhányan az M1 riporterének azt kiabálták, hogy „hazug propaganda”. A riporter és az operatőr ezután lényegében elmenekültek a tér másik oldalára.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Miután a Tisza elnöke bejelentette, hogy november 5-én pártja az eddigi leghosszabb országjárást indítja el, Magyar Péter lement a színpadról, és Rost Andreával, valamit a magyar zászlót lengető tömeggel együtt elkezdték elénekelni a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt, majd a Kossuth-nótát is, közben egy férfi gitáron kísérte őket. A dal végén „Hajrá, Magyarország!”, köszönt el Magyar Péter.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / TelexFotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Alig több mint 170 nap múlva egy szabad és mosolygós országban fogunk ébredni, ígérte Magyar Péter. Ehhez alázatra, emberségre, kőkemény munkára és egy nagy adag hazaszeretetre lesz szükség szerinte. Azt mondta, hogy november 4-ig az 1956-os forradalom hőseire emlékeznek. November 5-től pedig elindítja a Tisza Párt az eddigi leghosszabb és legfontosabb országjárást, és Magyar ígérete szerint eljutnak mindenhova és mindenkihez. „Indul az Út a győzelembe!”

Meg kell nyernünk a választást, mondta Magyar, majd hozzátette, hogy szerinte az emberséges Magyarország és Tisza fogja megnyerni, „nem kicsit, hanem nagyon”. „Komolyan gondoljuk, hogy nincs jobb, nincs bal, csak magyar” – mondta Magyar, és mindenkinek üzent, időseknek, fiataloknak, anyaországoknak és a külhoniaknak is.

Nem a török császár, nem Brüsszel, nem Moszkva és nem Washington fog dönteni a legfontosabb kérdésekről Magyar Péter szerint jövő áprilisban, hanem a magyar nép.

Azt mondta, hogy a magyar nép fog válaszolni a következő kérdésekre:

  • kelet vagy nyugat,
  • korrupció vagy becsület,
  • Türk Tanács vagy Európa,
  • propaganda vagy igazság,
  • embertelenség vagy emberség,
  • gyarmat vagy szabad Magyarország,
  • Fidesz vagy Tisza.

A második opciót vele együtt skandálta a közönség.

Nem nézői, hanem főszereplői és alakítói vagyunk a változásnak, folytatta Magyar Péter. „Ne bennem higgyetek, higgyetek önmagatokban!” Szerinte nincs az a hatalmát féltő rendszer, amely erősebb lenne a hazaszeretetnél és a szabadság hangjánál. „A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem. És mi ma már nem félünk.” Köszönetet mondott az ország minden pontjáról érkező résztvevőknek, megmutatták, hogy méltóak 1956 örökségéhez.

„Ne csak ünnepeljünk, hanem cselekedjünk, keressétek egymást, a Tisza Szigeteket, ma este vegyünk egy nagy levegőt, végezzétek el a feladatot!” – mondta Magyar Péter, majd elmondta Dobó István és az egri várvédők esküjét. A Tisza elnöke szerint a szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem. „És mi ma már nem félünk!” – mondta Magyar, mire a tömegből többen azt skandálták, hogy „nem félünk”. Volt, aki azt kiabálta, hogy „Orbán, takarodj!”

Konkrét vállalásokat ígér Magyar, és arról beszélt, hogy a cél egyszerű: egy működő és emberségesebb Magyarország, ahol a gyengét felemelik, az igazság erősebb a félelemnél, a különbözőség pedig nem ok a gyűlöletre, hanem híd egymás felé.

Magyar úgy látja: a változás már elkezdődött. A történelem mindig elérkezik egy ponthoz, amikor már tenni is kell. „Ez a pillanat most van.” Egy ország akkor születik újjá szerinte, amikor az emberek ismét hisznek egymásban.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

„Április 12-én hivatalosan is lezárunk egy 20 éves rendszert, a Gyurcsány–Orbán-korszakot, és másnap egy új napra ébredünk” – mondta Magyar, és kijelentette, hogy az új országgyűlés visszaállítja a nyomozó hatóságok tekintélyét, megnyitják az ügynökaktákat, benyújtja a nemzeti megbékélési törvényt is, és létrehozzák a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt.

Magyar ezután további választási ígéreteket sorolt, azt mondta:

  • megerősítik Magyarország uniós és NATO-tagságát,
  • adócsökkentési program jön,
  • nyugdíjat emelnek,
  • bevezetik a milliárdosok vagyonadóját,
  • visszaállítják a közmédia függetlenségét,
  • leállítják a propaganda állami támogatását.

„A hatalom erkölcsi gátlást és korlátlan pénzügyi forrást nem kímélve azon dolgozik, hogy kifárassza a nemzetet” – fogalmazott Magyar Péter. A gyűlölet karmesterei sötét időket idézve hergelnek magyarokat magyarok ellen szerinte. „Én arra hívok mindenkit, hogy együtt, összekapaszkodva bírjuk ki ezt a hat keserves hónapot, utána pedig nyújtsunk kezet azoknak is, akik ma egy másik rendezvényen gyűltek össze” – folytatta Magyar.

A Tisza Párt elnöke azt szeretné, hogy jövőre ne két, egymást megvető tömeg álljon egymással szemben, hanem egy összetartó, egymásra mosolygó, egymással ünneplő nemzet.

„Képzeljük el azt a napot, amikor a zászló alatt nem az elválasztás, hanem a közös emlékezés, az összetartozás születik.”

Arra kért mindenkit, hogy figyeljenek jobban egymásra, a nagyszülők hallgassák meg az unokájukat. Abban bízik, hogy jövőre október 23. a nemzet újraegyesülésének ünnepe lesz.

Az 56 másodperces néma csend után Magyar Péter folytatta a beszédet, miközben a tömegből felhangzott a „mocskos Fidesz”. A téren egyébként már besötétedett, a résztvevők fáklyákkal világítanak. A Tisza elnöke többször arra szólította fel a rendezvény résztvevőit, hogy fogják meg egymás kezét, és megkérte őket, hogy „tartsanak ki” jövő áprilisig.

A fiatal Orbán Viktort a végnapjait élő diktatúra felengedte a Műcsarnok lépcsőjére Nagy Imre újratemetésén. Magyar szerint harminchat évvel később Orbán megtiltotta neki, hogy a mai beszédét a Műcsarnok lépcsőjén mondja el. „Pedig akik itt vagyunk, mi mind 1956 örökösei vagyunk.”

Magyar szerint a Nemzeti Meneten résztvevők méltó örökösei az 1956-osok szellemiségének. Azt kérte a résztvevőktől, hogy fogják meg egymás kezét, hajtsák meg a fejüket, és 56 másodpercen keresztül néma csendben emlékezzenek meg a forradalom hőseiről. „Legyen ez a pillanat az új nemzeti megbékélés kezdete!”

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

A Karmelitának is üzent Magyar, szerinte a történelem nem kastélyokban, nem uradalmi birtokokon, magánrepülőkön, nem jachtokon dől el, nem Brüsszelben, nem Washingtonban és nem Moszkvában dől el. Szerinte Orbán Viktornak az előző rendszerrel az volt a baja, hogy nem ő irányította.

„A jókedv nem könnyelműség, hanem erő. Mosolyogni a mocsár közepén, kitartani a legkeményebb támadások alatt, hinni az emberségben. Ez ma a forradalmi tett” – folytatta Magyar Péter, aki szerint ki kell mondani: a magyar haza nem a politikusoké, az oligarcháké és a pártoké. A haza a magyar embereké, akik dolgoznak, gyógyítanak és tanítanak, akik nem kérnek sokat, csak egy működő országot. „Ezt a hazát mi ma visszakérjük.”

A Tisza Párt elnöke szerint téved az, aki azt hiszi, hogy magától összeomlik a rendszer. A munka csak most kezdődik, településről településig mindenkinek döntenie kell: a félelem oldalán áll-e, vagy a szabadságén, a hatalom oldalán vagy a magyar népén. Szabadnak lenni Magyar szerint azt jelenti, hogy a tanár taníthat, az orvos gyógyíthat, és a gyerek itthon nőhet fel, mert működik az ország. „Szabadnak lenni azt jelenti, hogy nem hajtjuk meg a fejünket a hazugság előtt, nem tűrjük, hogy becsületes embereket lejáratnak.”

Szabadnak lenni azt is jelenti szerinte, hogy „nem adjuk el a hazánkat sem keletnek csatlósként, sem nyugatnak kiszolgálóként”.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Összeköt bennünket valami, ami mindennél erősebb, ez a szeretet a hazánk iránt, mondta Magyar, aki szerint a piros, fehér, zöld egy olyan nemzet színei, amely nem hajt fejet mások előtt. Szerinte a fehér a harc nélküli kapituláció színe, szerinte a társadalom szétesett, de 2025-ben történelmi pillanathoz érkeztünk, emberséges rendszerváltásra van szükség, szerinte ez ma a forradalmi tett.

A forradalmat leverte a Szovjetunió, és 200 ezer magyar hagyta el az országot. Bármerre is sodorta őket a világ, mindig magyarul álmodtak, folytatta Magyar Péter.

„A forradalmat ugyan elárulták Orbán Balázs példaképei, de a szabadság lángját nem tudták kioltani. Ott ég ma is bennünk.”

A Tisza Párt elnöke szerint 1956 hősei nem voltak hibátlanok, de amikor a történelem kopogtatott az ajtón, felismerték, hogy a hazaszeretet többet ér mindennél. A szabadság ott születik szerinte, ahol megszűnik a félelem. „És ma már nem félünk. Nem félünk kiállni, és kimondani az igazat.”

Arról beszélt Magyar, hogy ma nem fideszesek vagy tiszások, nem jobb- és baloldaliak vagyunk, hanem ma magyarok vagyunk. „Akkor is, ha a Nemzeti Meneten vagy a Békemeneten voltunk. Mind magyarok vagyunk.”

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke 1956-ról azt mondta, hazugság a magyarok harcát összehasonlítani az ukránokéval. Szerinte ugyanis a magyarok nem oroszok, hanem szovjetek ellen harcoltak, akik között sok „ukrán nemzetiségű” volt. Ma is fel kell lépni az elnyomás ellen, az ellen a világbirodalom ellen, ami meghatározza, mit gondoljunk – mondta Toroczkai. A világbirodalom fontos szereplői között említette például a Metát vagy a BlackRockot. A gyermekvédelmi botrányokkal kapcsolatban egy kalap alá vette a Mi Hazánk riválisait. Azt mondta, „ezeket a beteg sátánistákat el kell takarítani a gyermekeink közeléből – akár fideszes, akár DK-s, akár tiszás”.

Toroczkai beszéde után megkoszorúzták a Pesti srác Corvin közi szobrát. A Szózat és a Székely himnusz éneklésével, délután öt után pár perccel fejeződött be a Mi Hazánk '56-os megemlékezése.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / TelexFotó: Ivándi-Szabó Balázs / Telex
Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / Telex
Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / Telex

„Milyen volt tehetetlenül viselni azt, amikor Washington és Moszkva a fejünk felett kacsintott össze?” – tette fel a kérdést Magyar, majd a Hősök tere másik oldalára, a szerb nagykövetség épületére, mutatott, és arról beszélt, hogy innen vitték el, itt árulták el a hősöket. A Tisza elnöke szerint Nagy Imréék sorsa megtanította, hogy bátran kell előremenni a túlerővel szemben is. „A béke csak akkor ér valamit, ha meg is tartják”, mondta.

„Ruszkik haza!” Ebben a két szóban összpontosul a düh, a megaláztatás és a remény Magyar Péter szerint. Arról beszélt, hogy 1956 forró ősze nem Budapesten kezdődött, és nem is ott ért véget. Felidézte, hogy Szegeden, Miskolcon és több vidéki településen már napokkal korábban utcára vonultak, és amikor a gyilkos szovjet tankok már Budapest utcáin voltak, a Mecsekben még százak harcoltak a hazájukért. „A szabadságért mindig érdemes küzdeni, és amíg van, aki kimondja az igazat, amíg van, aki felemeli a zászlót, addig a parázs nem alszik el” – fogalmazott, és felsorolta több 1956-os forradalmár nevét.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

80 nap alatt a lelkeket is bejártuk, mondta Magyar még mindig az országjárásra utalva, majd felsorolta, milyen sorsokkal, milyen nehézségekkel találkozott. Magyar szerint 1956 egy szociális lázadás is volt, ahol a kenyér és a szabadság szimbóluma is volt. Magyar ezután felsorolta, mi mindenért küzdöttek a forradalmárok, szerinte az nem Budapesten kezdődött, és nem ott ért véget, majd Szegedről, Miskolcról és Debrecenről beszélt, közben újra felzúgott a „ruszkik, haza!”

„Kétszer annyian voltunk a Békemeneten, mint a Tisza háborús menetén” – írta Orbán Viktor a Facebook-oldalán, és ehhez összehasonlító képeket is mellékelt. Igen ám, csakhogy a miniszterelnök a tiszás Nemzeti Menettel kapcsolatban csak a Hősök terét posztolta, miközben az Andrássy úton is végighaladt a tömeg, az emberek számából ítélve pedig valószínűleg nem is akkor készült a kép, amikor a Tisza Párt vezetője már odaért a térre, és megkezdődött a műsor. Volt, aki csak a Kodály köröndig tudott menni, mert nem fért be a Hősök terére. A fotó egyébként valószínűleg a Fidesz-székház tetejéről készült.

Nem ez az első eset, amikor fideszesek így próbálták manipulálni az ellenzék megmozdulásairól szóló beszámolókat: Bohár Dániel Puzsér Róbert tüntetésével kapcsolatban arról írt a Facebook-oldalán, hogy „így hazudik a Telex”. Bohár mellékelte azt a fotót, amit Deák Dániel is megosztott, és összevágta a Telex percről percre közvetítésének azon posztjával, melynek címe: Már moccanni is alig lehet a téren. A megafonos influenszer azt elfelejtette odaírni, hogy a kiragadott bejegyzés 18 óra 30 perckor élesedett, vagyis 20 perccel a Bohár által megosztott kép elkészülte után.

De híresebb ilyen eset volt az, amikor Deák Dániel azt állította egy képről, hogy szombaton 11 óra után készült, a székesfehérvári Tisza rendezvény kezdetét követően. A templom órája azonban a fotón 10:20 percet mutatott.

Drónfelvételek a Tisza Párt közvetítéséből – Forrás: Magyar Péter Hivatalos / YouTubeDrónfelvételek a Tisza Párt közvetítéséből – Forrás: Magyar Péter Hivatalos / YouTube
Drónfelvételek a Tisza Párt közvetítéséből – Forrás: Magyar Péter Hivatalos / YouTube

A 10 éves Zolikáról beszélt Magyar Péter, aki azt kérdezte Szolnokon, hogy miként lehetne az, hogy a felnőtteknek a megélhetésért ne kelljen több munkahelyen dolgozniuk, és több idejük maradjon a családjukra.

„A mi felelősségünk, hogy megoldásokat keressünk. A tisztességes munka becsülete nemcsak vágy, hanem jog”

– fogalmazott a Tisza Párt, aki kötelességének tartja, hogy olyan ország épüljön, ahol egy fizetésből is meg lehet élni. Emberségesebb, igazságosabb Magyarországot ígért.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Magyar Péter a beszédében éppen az inflációról beszélt, majd bemondta, hogy orvost kér a Sárospatak tábla mellé. Ezután rátért a Tisza Párt nyári országjárásának eredményére, megköszönte, hogy szeretettel és nyitottsággal fogadták, azt mondta, a magyar vidék segítséget kért tőlük.

Minden meghasonlott és a népével szembeforduló vezetőnek eljön a kádári pillanata, folytatta beszédét Magyar Péter. Szerinte mindenki maga dönti el, hogy a saját magányában, a dolgozószobájában éli-e ezt át, vagy a nyilvánosság előtt.

A Tisza Párt elnöke szerint a magyarok többsége érzi, hogy 36 évvel 1989 után jobb lenne egy újabb nemzeti sorstragédiáig húzni azt, amikor a „lelkünket méreganyaggal kínzó új Kádár a lelkiismeretével elszámol”.

Magyar felidézte, hogy Orbán eltaposandó rovarnak nevezte az ország többségét, azokat, akik egy szabadon működő, európai országban szeretnének élni. Szerinte ma már a magyarok többsége tudja, hogy hátráltatja az életét a magas infláció és a megélhetés nehézsége.

Magyar szerint most a magyar történelem legfényesebb napján gyűltek össze. „Elég volt, vége van, elvtársak!” – kiabálta a mikrofonba először magyarul, majd oroszul a Tisza elnöke. „Tovarisi konyec, Tovarisi konyec!”, mondta Magyar, amire a tömeg ismét azt kezdte skandálni, hogy „ruszkik, haza!”.

Orbán Viktor 1989-ben azt mondta a Hősök terén, hogy nem tartozunk hálával azért, hogy 31 év után eltemethetjük a halottainkat, folytatta Magyar Péter. Az akkori hatalom gátlástalanságát a Fidesz politikusa leplezte le. Ma Orbán az, aki hazudik a saját népének, és közben elvárja a hálát mindenért: a rezsicsökkentésért vagy a nyugdíjprémiumért.

Miközben sok fiatal ismét külföldre menekül, sokan úgy érzik, hogy a hatodik koporsóban már a saját jövőjük fekszik, fogalmazott a Tisza Párt elnöke. Szerinte mára az 1989-ben lebontott pártállam Orbán Viktor vezetésével épült újra. A rendszerváltás előtti hatalom félt a kérdésektől, és elhallgattatta az embereket. Most újra ez történik, a hatalom pénzért vásárolja meg a csendet Magyar szerint.

Október 23-án nem a kormányt, hanem az országot kell ünnepelni, azokat az embereket, akik hisznek a szabad Magyarországban, mondta a Tisza Párt elnöke. Ma újra elhangozhatna szerinte ugyanaz a mondat, amivel Orbán Viktor 1989-es beszéde befejeződött. „A kérdés az, hogy mi, az ország polgárai készen állunk-e, hogy újra kimondjuk ezt, és lesz-e elég mersz hozzá.”

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Október 23. minden évben a szabadság napja kell legyen, annak a bátor pillanatnak az üzenete, amikor a magyarok kimondták, nem kérnek más hatalmából, mondta Magyar Péter. A Tisza elnöke arról beszélt, hogy ő 8 évesen hallgatta meg Orbán Viktor beszédét a Hősök terén, amikor a mostani miniszterelnök a magyar szabadságért beszélt, de mára „a Kreml leghűségesebb szövetségese” lett. Magyar szerint központosította a hatalmat, a pártállam az ő hatalmával épült újjá, elhallgatták a kritikát, és pénzért megvásárolta a csendet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!