
- Október 23-án a Fidesz és a Tisza Párt is felvonult Budapesten.
- Délelőtt 11 óra után Bayer Zsolt vezetésével indult el a Békemenet az Elvis Presley térről, majd megtelt a Margit híd. Az ünnepi műsort negyed háromkor Rákay Philip nyitotta meg, a színpadon mögötte felsorakoztak a Fidesz influenszerei. 1956 hőseit három Gripennel köszöntötték, a gépek kétszer húztak át a Kossuth tér felett.
- Orbán Viktor alig több mint fél órát beszélt, főleg a béke fontosságáról és Brüsszelről, de azt is elmondta, hogy a Fidesznek beszélnie kell „a megtévesztett magyarokkal”.
- A Tisza Párt Nemzeti Menete Magyar Péterrel az élen Orbán beszéde közben, fél háromkor indult el a Deák térről. A menet a Hősök terétől a Deák térig megtöltötte az Andrássy utat, esőben telt meg a Hősök tere.
- Magyar Péter egy órán keresztül beszélt, a forradalomra emlékezett, magabiztosan nyilatkozott a Tisza Párt választási esélyeiről, és ígéreteket tett arra az esetre, ha megnyerik a választást. Bejelentette, hogy november 5-én új országjárást indít.
- A Mi Hazánk Mozgalom rendezvénye a Corvin közben volt, Hadházy Ákos Hatvanpusztán kezdte a napot, Dobrev Klára a Nagy Imre Emlékháznál emlékezett meg.
- Percről percre követtük az október 23-i eseményeket.
Ezt a közvetítést már lezártuk.
Forradalmi verseket adtak elő a Liszt Ferenc téren, itt várakozott egy ideig a Nemzeti Menet eleje. Sodró Eliza, Bárnai Péter és Bán Bálint is szavaltak.
Jelenleg az Oktogonnál járnak a Tisza felvezetői, a kereszteződés minden oldalán és a járdákon is hatalmas a tömeg, a szervezők igyekeznek mindenkit a járdákon tartani, mielőtt elhalad mellettük a menet eleje. A menet végére állhatnak be, mondja valaki a megafonba.

Bár légtérzár van Budapest felett, a Nemzeti Menet felett is repülnek drónok, a felvételeiket rendszeresen bevágják a Magyar Péter közösségi oldalain futó élő közvetítésbe.
Magyar Péter kedden jelentette be, hogy annak ellenére, hogy először rábólintott a Honvédelmi Minisztérium, hogy engedéllyel rendelkező cégek drónfelvételeket készítsenek a Tisza Párt október 23-i rendezvényéről, hirtelen légtérzárat rendeltek el. A minisztérium Állami Légügyi Főosztálya 12:30 és 15:40 között zárta le a légteret, katonai művelet végrehajtására hivatkozva.
Magyar Péter már akkor azt üzente a honvédelmi miniszternek, hogy „fel fogunk szállni, akár tetszik, akár nem”.

Statiszták újrajátszanak egy forradalmi jelenetet a Liszt Ferenc tér magasságában, a Nagymező utcában. A magyarok Molotov-koktélokkal próbálják visszaverni az oroszokat, közben azt kiabálják: ruszkik, haza!
Az Oktogonnál közben több százan várják, hogy odaérjen a menet.



A Budapest Közút Deák tér és Bajcsy-Zsilinszky út sarkán kihelyezett kameráin látszik, hogy mennyi ember gyűlt össze a Tisza Párt Nemzeti Menetén.


Az Operánál van a tiszás menet eleje, Nagy Ervin Transitja vezeti fel a tömeget. Az Andrássy út két oldalát szalagokkal zárták le, a szalagok mögött is nagyon sokan állnak, figyelik a menetet mindkét oldalról.
Az Operánál egy fiatal férfi zongorajátékát hallgathatják meg az emberek.
A régi balettintézet és az Opera között villanyoszlopokra egy „Nincs jobb, nincs bal, csak magyar” feliratú molinót feszítettek ki, ami átível az út fölött, pártlogó nincs rajta.
A miniszterelnök kb. 35 percet beszélt a Kossuth téren, beszéde végén a fiatalokhoz szólt, az áprilisi választásokra utalva pedig azt mondta, hogy beszélni kell a megtévesztett magyarokkal, szerinte ők azok, akik a Nemzeti Meneten vesznek részt a Hősök terén. Orbán a szokásos, „a jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenek előtt, hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok” fordulattal zárta a beszédet, majd a színpadon beállt énekelni az ünnepi műsor szereplőihez.

„'56-ban szabadság vagy szolgasors, ma háború vagy béke” – mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint „mozog a föld az európai liberális elit lába alatt”, több országban is változás volt, „az amerikai elnök is velünk van” – mondta. Szerinte ma Budapest az európai béke fővárosa, míg 1956-ban a szabadságé volt.
„Jövőre meg kell mutatnunk a világnak, hogy van egy nemzet Európa szívében, ami nem fél a saját útján járni. Van egy nemzet, amely nem enged a zsarolásnak. Egy nemzet, amely nem hátrál meg a történelem sodrában. Ezek vagyunk mi, magyarok, a szabadság vándorai” – mondta beszéde végén.


Orbán szerint beszélni kell a fiatalokkal is, de ez szerinte nem könnyű, majd megszólította őket: „Kedves fiatalok!”, majd rátért arra, hogy a digitális tér nem a valóság, valóság az is, hogy szükség van a fiatalokra, mert meg kell védeni Magyarországot. „Merjél és tegyél, kockáztass! De jó, ha tudjátok, hogy a brüsszeli birodalom azt akarja, hogy gépre kötve szunnyadjatok!” – mondta, majd hozzátette, hogy le kell jönni a gépekről.
Megérkezett az Andrássy útra Magyar Péter, elindult a Nemzeti Menet. Az első sorban az „emlékezés virágait”, vagyis fehér rózsákat visznek a résztvevők. Az önkéntesek a tömegben is osztogatnak virágokat.
A menet az Andrássy úton a Hősök terére fog vonulni, itt ünnepi programot tart a Tisza Párt. Ennek részeként beszédet mond Magyar.



„Akik itt vagyunk, tudjuk, mit kell tennünk öt hónap múlva. Ha mozdulni kell, együtt mozdulunk, ha eljön a pillanat, és suhintani kell, akkor suhintani fogunk, a golyóstollainkkal, csak ki ne szakadjon a szavazólap” – mondta.
Orbán szerint a következő öt hónapban beszélni kell a „megtévesztett magyarokkal is”, mert minden magyarért felelősek. „Van sok magyar, aki azt hiszi, hogy jó ügy mellett áll, mikor Brüsszelt és a Brüsszelből ideküldött bábkormány-jelölteket támogatja. El kell mondanunk nekik, hogy Brüsszel ma nem jó, hanem a veszedelem.”
„Akik azt hiszik, hogy a kormányváltást támogatják, azok valójában a háborút támogatják, akár hiszik, akár nem”
– mondta. Elmondta ugyanezt a rezsicsökkentés eltörlésével, a családtámogatások megvágásával és a nyugdíjcsökkentéssel is.
Orbán szerint Magyarország akarja, hogy Ukrajna kapcsolódjon az Európai Unióhoz, de nem akar egy szövetségbe tartozni Ukrajnával. „Partnerség igen, tagság nem!” – mondta Orbán Ukrajnával kapcsolatban. Orbán ezután arról beszélt, hogy hány embert veszített Magyarország a világháborúk alatt, szerinte emiatt vannak most kevesen a magyarok. Szerinte aki magyar, az békét akar. „Hiába rikoltozzák az árulók, hogy slava ukraini, nem fogunk meghalni Ukrajnáért, de élni fogunk Magyarországért” – mondta.

Orbán arról beszélt, hogy „Brüsszel kifogyott a pénzéből, pénz nincs, de háborúzni akarnak”. Szerinte ezért akarják megemelni az adókat, felszámolni a rezsicsökkentést, „hadisarcot akarnak fizettetni velünk”. A miniszterelnök azt mondta, hogy az EU-ban Ukrajna támogatásáról beszélnek, de már az ország felosztása van napirenden. „Az Ukrajnába küldött pénz nekik nem kidobott pénz, hanem befektetés” – mondta.
Orbán szerint az ukránok csúnyán bánnak a magyarokkal, de ennek ellenére Magyarország segít nekik a békekötésben. Megismételte, hogy szerinte Ukrajna már nem szuverén és független ország. „Mi vagyunk az egyetlen ország, ahol a békét nyélbe lehet ütni, és mi készen állunk rá.”
Orbán Viktor szerint Brüsszel úgy döntött, hogy háborúba megy, a háborúpárti országok létre is hozták ehhez a szövetséget. „A hajlandók szövetségének hívják magukat, hajlandók mást elküldeni meghalni” – mondta.
Orbán szerint ha a háborúpárti országok nem „gáncsolnák” Trumpot, akkor már béke lenne. „Magyarország a béke oldalára állt. Az orosz–ukrán háború nem a mi háborúnk” – mondta. A kárpátaljai magyaroknak azt üzente, hogy veletek vagyunk. „Csak az országnak van határa, a nemzetnek nincs. Egyetlen magyar sincs egyedül” – fogalmazott.

A Kossuth téren tartózkodó tudósítónk szerint egyre többen sétálnak ki a tömegből az Alkotmány utcában, úgy tűnik, nem hallgatják végig Orbánt, pedig többen is narancssárga pólóban jöttek, és most a hangosítás is jó.
Nem érdekelnek a jutalomfalatok, mi nem oktatunk ki senkit arról, mi a helyes élet, nem hajszoljuk a világi dicsőséget, sorolta Orbán. „Mi csak egy dolgot kérünk: hagyjanak minket békén!” – mondta Orbán, hozzátéve, hogy mindig van egy-két dolog a tarsolyunkban, és felsorolta, hogy ki mindenki ment már el az országból.

Orbán Viktor azt mondta, hogy ma még itt vannak velünk 1956 hősei, ők az utolsó nemzedék, amely utoljára vérét hullatta a magyar szabadságért. „Köszönjük nekik, köszönjük, köszönjük!” – mondta.
A miniszterelnök szerint a magyarok 69 éve végveszélybe kerültek. „Ami akkor készült, annak nem volt párja. Országunk nagy részét elvették tőlünk, ami megmaradt, idegen megszállástól nyögött, ami fel akarta számolni nemzeti öntudatunkat” – mondta. Orbán szerint ezért kell fellázadni újra és újra, mikor idegenek akarnak kényszeríteni minket.
14:30 körül indul „a valaha volt legnagyobb rendezvény”, a Nemzeti Menet, írja Magyar Péter a Facebookon.
Nagyon sokan sétálnak az Astoria felől a Deákra, a 47-49-es már nem jár, az emberek a villamossíneken és az utca mindkét oldalán az úttesten sétálnak az Andrássy felé.
Sokan mennek Budáról is a rendezvényre, már a Moszkva téri metrólejáratnál is tömeg megy lefelé zászlókkal.
Orbán szerint a magyarok nélkül sohasem bukott volna meg a kommunizmus, nem lett volna prágai tavasz, és nem omlott volna le a berlini fal. ‘56 az emberi méltóság ünnepe a miniszterelnök szerint, azt mondta, „büszkék vagyunk, hogy ’56-ban a szabadságért harcoltunk”, szerinte viszont a magyarok mindig többet adtak, mégis egyedül maradtak.

Orbán szerint igazságos, hogy a Békemenet „hősei” ünneplik a Kossuth téren az '56-os forradalmat. A forradalom szerinte az a nap, amikor a nemzet megmutatta, képes hinni magában. „Megmutatták, nincs lehetetlen, csak kishitű kormányok vannak” – mondta.
A miniszterelnök szerint 1956 nem múlt el, ott él a magyarok szívdobbanásában. „Mi magyarok mindig több történelmet csináltunk, mint amire nekünk volt szükségünk. Jutott belőle másnak is bőven. Amikor a magyar szív megdobban, meghallja az egész világ, 1956-ban is meghallotta, sőt, nemcsak meghallotta, hanem bele is remegett.”
A miniszterelnök arról beszélt, hogy európaiak milliói Portugáliától Litvániáig ilyen politikai mozgalmat szeretnének, szerinte „fél karjukat adnák azért”, ha migránsmentes hazájuk lehetne. „Nekünk nem kellett odaadni a fél karunkat” – mondta Orbán, mert szerinte a Békemenet észnél volt, kitartott. „Köszönönet, bravó, és megemelt kalap” – mondta Orbán. Szerinte ezért méltó és igazságos, hogy a Békemenet ünnepli a forradalom hőseit.

Orbán Viktor arról beszélt, hogy a Békemenet vonulói képesek voltak 16 évig kormányon tartani Európa egyetlen nemzeti és konzervatív kormányát. „Képesek voltatok megtartani hazánkat Európa egyetlen migránsmentes országaként” – fogalmazott. A miniszterelnök szerint ez a közösség volt képes megvédeni „az egész brüsszeli kígyófészekkel szemben a családokat, megvédeni a gyermekeket, kizavarni az iskolából az LMBTQ-aktivistákat”.
„Ma nem fegyver dördül, hanem ének szól, szívek dobognak együtt, magyar szívek, és együtt emlékezünk” – mondta Orbán a „Legyen béke!” feliratú pulpitus előtt a Kossuth téren, öltönyén lyukas zászlós kitűzővel. „Megmutatjuk a világnak, hogy Magyarország nem felejt, Isten hozta a Békemenetet, Magyarország legnagyobb politikai erejét.”

No, ez már az űrből is látszik – kezdte Orbán Viktor, akit a közönség „Viktor, Viktor” skandálással fogadott.
„Isten hozta a szabadság vándorait! Vagyunk itt olyanok, akik már 23 éve is ott voltunk, őket külön is köszöntöm. Ma újra elfoglaltátok, megtöltötték nemzetünk fővárosát, Budapest utcáit. Zászlót, hitet és reményt hoztatok magatokkal, épp úgy, mint 1956. október 23-án” – mondta a miniszterelnök.
Ilona és Zsuzsa testvérek, Győrből és Szolnokról érkeztek a Tisza Párt rendezvényére. Ilona szerint Győrben érzékelhető a közhangulat változása, sokan elfordultak a Fidesztől, Zsuzsa szerint viszont Szolnokon a korábbi fideszes polgármester, jelenleg kormánybiztos jelentős befolyással bír, ezért nem egyértelmű a Tisza népszerűségének nagysága. Ilona tegnap jött vonattal, ami 40 percet késett.

A celldömölki Tisza Sziget tagjai közül 37-en jöttek a párt rendezvényére, de azt mesélték, hogy körülbelül 4 óra volt az út a fővárosig, mert a vonat nem várta meg a buszukat Veszprémben, előbb elindult Budapest felé.

A Himnusz után Radics Gigi lépett színpadra, aki Demjén Ferenc Szabadság vándorai című számát énekeli, majd egy ponton megjelent Curtis is, aki rappelt néhány sort.




A Hősök terén már készülnek a Tisza Párt rendezvényére, a tér közepén egy korhű teherautó áll mikrofonokkal, valószínűleg ez lesz a színpad. A sajtó munkatársai egy másik emelvényről dolgozhatnak.
„Még ideértek, mert jelentős késéssel tudunk csak kezdeni, hiszen a vidékről érkezők sorra jelzik, hogy az útlezárások és a teljesen bedugult város miatt késve érkeznek” – írta Magyar Péter Facebookon.
Közben a kisföldalatti Bajcsy-Zsilinszky úti megállójánál önkéntesek próbálják terelni a tüntetőket, annyian vannak, hogy lassan elállják a lejárókat. A Bajcsy és az Andrássy út kereszteződése is megtelt tiszás résztvevőkkel.

Miután a Gripenek elhúztak, zenés, táncos előadás kezdődött a színpadon Körtvélyessy Zsolt főszereplésével, élő zenével, miközben a kivetítőn '56-os képeket vetítenek. „Péter, menj haza!” – hangozott el a filmben, Mansfeld Péter kivégzését idézve.


Két letakart plakát várja a Tisza Párt rendezvényére érkezőket az Erzsébet téren, az Anker közzel szemben, az Akvárium oldalán. Két tiszás önkéntes vigyáz a plakátokra, ők is spanizták le újra azért, hogy ne legyen atrocitás, de a Telexnek leszögezték, hogy ezek nem a Tisza plakátjai. Egyszer már leesett róluk a ponyva, ekkor tudták lefotózni, hogy mi van rajtuk:

A plakátokat nagyon erős acélszerkezet tartja, betonnal súlyozták le őket, a ponyvát gumipókok és kábelkötegelők tartják, látszik, hogy nem sebtében rakták őket oda.


Állítólag cöfösök állnak a túloldalán, várják, hogy leleplezhessék a 2 azonos tartalmú, Magyart és Zelenszkijt ábrázoló plakátot. Ezt nem tudjuk megerősíteni, most nem látni senkit mögöttük.
Nézzenek az égre, mondta Rákay, majd bejelentette, hogy 1956 túlélőinek és hőseinek tiszteletére Gripenek fognak áthúzni a Duna és a Kossuth tér fölött. Pár perccel később át is húztak.
