Vitályos Nagy Feró Szőlő utcáról szóló mondatáról: Elhatárolódom, a szavak ereje nagyobb, mint hinnénk
„Nőként, anyaként nem tudok szó nélkül elmenni amellett, ha valaki olyan kijelentéseket tesz, amelyek relativizálják a kiszolgáltatott helyzetben lévők szenvedését” – írta Vitályos Eszter kormányszóvivő Nagy Feró korábbi, Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatos kijelentéséről.
Vitályos szerint Nagy Feró „zenéje és életműve elvitathatatlan része a magyar kultúrának”, megilleti őt a tisztelet, de Vitályos „minden ilyen kijelentéstől elhatárolódik”. Mint a kormányszóvivő írta, „a szavak ereje nagyobb, mint gondolnánk – és ezek a mondatok sokakat sebezhetnek meg újra”.
A kormányszóvivő azt írta, az erőszak minden formáját el kell utasítani, ezután pedig hirtelen kettős mércére kanyarodott át, Magyar Péterre, családon belüli erőszakra, Ruszin-Szendi Romuluszra, újságírók fenyegetésére és inzultálására.
Nagy Ferót korábban, a Békemeneten kérdezték meg arról, hogy mit gondol a Szőlő utcai ügyről, és az abban meggyanúsított javítóintézeti igazgatóról. Akkor azt mondta: „ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is kerestek pénzt, mindenki jól járt, nem?”.
Mikor a Telex megkérdezte, hogy ezt hogy értette, kifejtette, hogy nem tudjuk, hogy a lányokat kényszerítették-e a prostitúcióra, vagy önként vállalták azt. „Pálcát nem törünk egy nő felett sem, ha nála van egy értékes dolog, amit ő meg akar osztani másokkal.”
„Én közben már azért tájékozódtam, és beszéltem egy szakember csajjal, és nagyon sok mindenben megvilágosodtam. De hát én is feltételezésekben vagyok. Még egyszer mondom, ugye, hogy ez futtatta a lányokat. Ezt tudjuk, ugye?” – mondta az Indexnek. „És hát nyilván nem ingyen futtatta. És ha én azt mondom, hogy pénzért, akkor meg már »jaj, már, hogy beszélsz, jó, hogy nem mondod, hogy kurva«. De hát ez egy több ezer éves szakma.”
Később több politikus is reagált Nagy Feró kijelentésére, Karácsony Gergely szerint a Beatrice énekesének szavai egyszerre felháborítóak és kétségbeejtőek. Dobrev Klára azt mondta, hogy aki így beszél az áldozatokról, az nem méltó sem a Kossuth-díjra, sem arra, hogy példaként állítsák bárki elé. Ezután Deák Emese, Őrbottyán egyik önkormányzati képviselője kérte, hogy az őrbottyáni díszpolgári címétől fosszák meg. Deák ezután lemondott képviselői posztjáról.