A temetőben készített kampányvideót Pócs János egy kisgyerekkel

2259

A temetőben járt november 1-jén Pócs János fideszes országgyűlési képviselő, és ha már ott volt, készített egy kampányvideót egy kisgyerek társaságában. Kellemes zene, gyertyagyújtás, virágok és a kormány legfrissebb ígérete. Erről szól a fideszes képviselő videója szerint mindenszentek ünnepe.

„A mai nap meghitt hangulata is kötelez minden jószándékú embert, hogy a köztünk élő, idős szeretteinktől elvenni soha semmit nem veszünk, csak adunk. Adunk, addig amíg lehet. A tizennegyedik havi nyugdíjat is, mert megérdemlik” – fogalmazott a videóban Pócs, aki a héten Orbán Viktornál járt a Karmelitában és azt mondta a miniszterelnöknek, hogy semmi mást nem akar, csak megnyerni a választást.

Orbán Viktor a héten jelentette be, hogy egy hosszú vita után eldöntötték, hogy lesz 14. havi nyugdíj. Azt azonban még nem tudják, hogy mikor és hogyan vezetik be. „Orbán Viktor 19 év után ma újra beígérte a 14. havi nyugdíjat. De két évtized után már azt sem tudja mikorra vezetné be” – reagált Magyar Péter.

A korábban visszaállított 13. havi nyugdíj több mint 500 milliárd forintba kerül önmagában, a plusz egy havi nyugdíjígéret költsége tehát még egyszer ennyi, és ehhez jön hozzá a kormány többi, nyugdíjasokra vonatkozó juttatása (pl. a 30 ezer forintos ételutalvány). Ezek ára együtt mintegy 620 milliárdra rúg a G7 számítása szerint. A Tisza hasonló nagyságrendben, de némileg többet adna a programja alapján. Az ő nyugdíjterveik megvalósításához 655-795 milliárd forinttal többet kellene áldozni a nyugdíjakra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!