Ukrán nagykövet Szegeden: Amíg létezik a birodalom, addig mindig a szomszédjaira fog támadni. Nem mi vagyunk az utolsók

„Amíg létezik a birodalom, addig mindig a szomszédjaira fog támadni. Nem mi vagyunk az utolsók” – mondta a Szegedernek pénteken este Sándor Fegyir, Ukrajna magyarországi nagykövete, amikor az orosz–ukrán háborúról kérdeztük. A diplomata az Ukrajnai Éhínség, azaz a Holodomor áldozatainak emléknapja alkalmából érkezett Szegedre.
A Holodomor ukránul éhhalált jelent, ezzel a névvel szokták illetni az 1932–33-as éhínséget, amelyet nem természeti katasztrófa, hanem a Sztálin vezette szovjet kormányzat okozott. Huszonegy ország hivatalosan népirtásnak ismeri el, közvetlen halálos áldozatainak száma 3 és 7,5 millió fő közé tehető.
A tragédiának a Dóm téren, a fogadalmi templom tövében már van emlékműve, amely a szervezők szerint felállítása és felszentelése óta keveset volt használva. A pénteki esemény résztvevői szimbolikus búzaszálakat és mécseseket helyeztek el az éhínségnek emléket állító kőnél, és közös imát mondtak el az áldozatokért. A Holodomorról a szemközti Somogyi Könyvtárban is nyílt kiállítás, amely angol és magyar nyelvre lefordítva is megtekinthető.

„Ez egy kettős megemlékezés, mert nemcsak az ukránok elleni népirtásról, hanem a magyarokat érintő malenkij-robotról is megemlékezünk” – kezdte beszédét Sándor Fegyir, hozzátéve, mindkettő több millió emberáldozatot követelt. „A vadállat neve Moszkva. És a vadállat még él” – jelentette ki a nagykövet. „És csak az emlékezetünk tudja legyőzni” – fogalmazott.
Beszéde után az ukrán és a magyar himnusz is elhangzott, majd a szervezők arra biztatták a résztvevőket, hogy vegyenek a kalácsból, ami 1932–33-ban nem jutott az ukránok asztalára.
„Az első Budapest után nem szeretnénk, ha lenne még egy” – válaszolta Sándor Fegyir, Magyarország ukrán nagykövete a Szegedernek arra a kérdésre, hogy megfelelő helyszínnek tartják-e a magyar fővárost egy esetleges amerikai–orosz békecsúcshoz. Ezzel a diplomata arra utalt, hogy az 1994-es Budapesti Memorandumot Oroszország megszegte, ezért nem lehet abban bízni, hogy egy következő megállapodást megtartana.
Fegyir szerint ha az első Budapest vicc volt, 100 százalék az esélye, hogy a második is vicc lenne. Úgy látja, a konfliktusra a megoldást csak Oroszország teljes visszavonulása jelenthetné. „Amíg létezik a birodalom, addig mindig a szomszédjaira fog támadni. Nem mi vagyunk az utolsók, ezt kivétel nélkül mindenkinek meg kell értenie.”

Példának hozta 1956-ot és a prágai tavaszt. „Aztán a 2000-es években ugyanezt csinálták Grúziában, de ugyanez lesz Kazahsztánnal, Belarusszal, az összes szomszéddal” – mondta.
Csakhogy Ukrajna támogatásáról megoszlanak a vélemények. Vannak, akik például azért nem támogatják a fegyverszállítást Ukrajnába, mert úgy vélik, azok nem jutnak el a frontra, hanem a feketepiacon kötnek ki. „Ez nem igaz, eljutnak oda. Én harcoltam brit meg amerikai fegyverrel is. Különben nem tudtunk volna szembeszállni a zsarnokkal” – válaszolta a nagykövet. Szerinte „egyszerű kalasnyikovokkal nem lehet őket megállítani”, csak a nyugati fegyverekkel.
A magyar kormány nem a fegyverekben, hanem a humanitárius segítségben hisz. Amikor arról kérdeztük a nagykövetet, hogy elégségesnek tartja-e, amit Magyarország küld Ukrajnának, azt mondta, „olyan soha nincs, hogy túl sok segítség”. Állítása szerint a magyar nonprofit szervezetek és az önkéntesek sok támogatást nyújtanak, amit ezúton is nagyon köszön. Példának felhozta a Kárpátaljai Sárkányellátó Alapítványt, amely az árván maradt gyerekek számára emelt házakat.
„Szeretem a humort”
– reagált a kormány Tisza Párttal kapcsolatos narratívájára. Arra, hogy egyértelműen cáfolni tudja-e az ukrán befolyást az ellenzéki pártban, azt mondta, „bennünket a jószomszédi kapcsolatok érdekelnek. Sport, kultúra, testvérvárosok, kiállítások, a gyerekek egészsége, és nem a belpolitika.” Példaként említette, hogy huszonnyolc ukrán polcot nyitottak meg Magyarországon, amivel szerinte világelsők lehetünk.

„Hallott-e az orosz, a kínai, iráni, az észak-koreai korrupcióról?” – kérdezett vissza, amikor a Timur Mindicset, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egykori üzlettársát is érintő korrupciós ügyet említettük. „Korrupció a világon sok helyen van. Ahol nyíltan beszélnek róla, az demokrácia, ahol nem beszélnek róla, az diktatúra.”
Zelenszkij egyébként éppen pénteken délután mondott drámai beszédet az ukrán népnek. Az elnök súlyos dilemmát tárt a nyilvánosság elé: Ukrajna elvesztheti az Egyesült Államok támogatását, ha nem fogadja el a szerdán kiszivárgott, 28 pontos amerikai béketervet – ellenkező esetben viszont szerinte az ország méltósága és szuverenitása kerülhet veszélybe.
A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.
A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.