Semjén Zsolt szerint a kormány felújított több ezer templomot, és egyikből „sem lesz se mecset, se bevásárlóközpont”

A templom az élő hit helye, de a nem vallásos emberek számára is a keresztény civilizáció jelképe, iránytűje, „felkiáltójele” – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes vasárnap Hajdúdorogon, a 320 millió forint kormányzati és egyházi forrásból megújult görögkatolikus székesegyház megáldását követő köszöntőjében. Az MTI szerint kiemelte, a kormány teljesítette vállalását, és valamennyi történelmi egyház, köztük a görögkatolikusok püspöki széktemplomait felújította.
Semjén elmondta azt is, hogy a Kárpát-medencében felújítottak 3800 templomot, felépítettek 200 újat és egyikből „sem lesz se mecset, se bevásárlóközpont”.
Felújítottak továbbá 2200 plébániát és parókiát, 400 egyházi iskolát és 400 óvodát, amiből 200 vadonatúj. Semjén adatai szerint az állami iskolákban minden második gyerek hit- és erkölcstant tanul állami finanszírozással, ha ehhez hozzászámolják az egyházi iskolákban eleve hittant tanulókat, akkor elmondható, hogy ma Magyarországon milliónyi gyerek részesülhet hitoktatásban és több százezer gyerek járhat egyházi iskolába.
„Ma Magyarországon a közoktatás húsz százaléka egyházi, a felsőoktatás tíz százaléka egyházi, a szociális ellátásnak több mint 50 százaléka egyházi, a gyerekvédelemben a nevelőszülői hálózatnak pedig 98 százaléka egyházi” – mondta a miniszterelnök-helyettes. Hozzátette, ez mutatja, milyen szerepe van az egyházi intézményeknek a magyar társadalomban, és mutatja az állampolgárok bizalmát az egyházi intézményekben. „Együtt vagyunk állam és egyház, mert egyszerre vagyunk polgárai a hazánknak, és tagjai az egyházunknak” – mondta Semjén
Szimbolikusnak nevezte, ahogy „Hajdúdorogon szoros egységben van a város és a templom élete”. A politikus szerint ezt azért fontos hangsúlyozni, mert a mai Európai Unióban „keresztény identitásunk támadás alatt van”. Különösen fontosnak nevezte, hogy magyar és európai identitásunk védelmében „kiálljunk a kereszténység mellett, megújítsuk templomainkat, amelyek iránytűk és felkiáltójelek”. Hozzátette, ilyen támadás ma a mainstream ideológiában keresztény gyökereink megtagadása, és az iszlám inváziónak való behódolás.
Fontos tudatosítani, hogy keresztény civilizációnk alapját jelentő személy fogalma – amin az emberi jogok alapulnak – a keresztény teológiából ered – mondta Semjén Zsolt.
Kocsis Fülöp érsek-metropolita a székesegyház megáldásakor azt mondta, a „gyermekeket be kell vezetni a templomba, hogy iránytű és útmutató legyen”. Az egyház egységben van Istennel – mondta a metropolita, aki beszédében az egyházat Krisztus titokzatos testének nevezte. Hajdúdorog görögkatolikus temploma, a főegyházmegye első székesegyháza több mint egy évig tartó, átfogó felújítás után várja a híveket, akik vasárnap körmenettel tisztelegtek templomuk előtt.
Az érsek tavasszal azt nyilatkozta a témában a Szemléleknek, hogy „az állam joggal támogatja az egyházat. Az utóbbi években tényleg sok fejlesztésre nyílt lehetőségünk, de a katolikus intézményrendszerben ezzel még messze nem értük el a második világháború előtti mértéket.” Ugyanebben szerencsétlennek nevezte Orbán Viktor kormányfő március 15-i poloskás elszólását, de beszélt a hatalomban töltött idő veszélyeiről, abúzusról, Pride-ról, háborúról és békéről is.