Novák Katalin rekordösszeget adományozott egy állami gondoskodásban élő gyerekeket segítő alapítványnak

1995

Rekordösszeget adományozott Novák Katalin volt köztársasági elnök egy állami gondozott gyerekeket segítő alapítványnak, írja a parlament oldalára felkerült adatok alapján az Mfor. Az éppen egy gyermekvédelemmel összefüggő botrányba belebukott Novák az évi 73 millió forintos adománykeretéből 50 millió forintot ajánlott fel az ÁGOTA Alapítványnak (Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány).

Novák Katalin 2024. február 10-én mondott le a köztársasági elnöki tisztségéről, miután néhány nappal korábban a sajtó nyilvánosságra hozta, hogy kegyelmet adott a bicskei gyerekotthon pedofil exigazgatóját fedező bűntársának.

A volt államfő a fennmaradó 23 millió forintot kilenc alapítvány között osztotta el, kapott belőle többek közt a Sütni jó! Alapítvány, a Csorvás Népművészetéért Egyesület, a Magyar Rákellenes Liga és a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató-mentőcsoportja is. A lap emlékeztet, hogy a mostani gyakorlat lényegesen eltér Novák korábbi gyakorlatától, eddig ugyanis nem volt ilyen jelentős a különbség az egyes alapítványoknak vagy egyesületeknek juttatott pénzösszegek között.

Novák Katalin tavaly februári távozása óta kapta azt a havi 5,7 millió forintot, ami élete végéig járó juttatásként járt neki. Novák novembertől a magyar piaci szférában kezdett el dolgozni, ezzel pedig automatikusan megszűnt a jogosultsága a tiszteletdíjra.

A kegyelmi ügybe szintén belebukott Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter is igyekszik támogatni a magyar gyerekek jóllétét, Varga októbertől a kormányközeli Nemzeti Mentál Pajzs Program gyermekjogi védnöke lett. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) szakmai vezetőjeként ismert klinikai szakpszichológus, Hal Melinda vezetésével működő program célja a gyerekek mentális egészségének megőrzése.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!