
Október 23-a óta megfigyelhető, hogy a miniszterelnök a fideszesen táboron túli szavazókat is megpróbálja megszólítani, ezért mérsékeltebb hangot üt meg, mint korábban – írja a Political Capital legutóbbi elemzésében. Erre példaként azt írják, hogy míg az év elején, március 15-i beszédében még poloskázta az ellenfeleit, Győrben már a kirekesztés ellen szónokolt, és az ATV-be is azért ment be, hogy ellenzéki szavazókat bizonytalanítson el.
A Political Capital szerint ha nem csak a szavakra, hanem a tettekre is figyelünk, akkor több területen is keményedni látszik a rendszer. Az elemzők szerint ezt bizonyítja, hogy erősödik a kontroll a sajtó felett. Erre példának azt hozzák, hogy a kormányközeli Indamédia nemrég felvásárolta a Blikket is kiadó Ringier Hungaryt.
Második példaként azt hozták fel, hogy a Tisza applikációját érintő adatlopási ügy nemcsak adatvédelmi jogsértés, hanem választási visszaélés is. Azt írják, nemcsak azok követtek el bűncselekményt, akik kilopták az adatokat a Tisza appjából, hanem azok is, akik a nagy nyilvánosság előtt felhasználják és terjesztik azokat. Ez utóbbit pedig a kormányhoz közel álló sajtóorgánumok követték el. A Political Capital szerint ez bénítóan hathat a közéleti részvételre, alkalmas lehet a választópolgárok megfélemlítésére és előnyt jelenthet a kormánypártnak, ezért minden további nélkül tekinthető választási visszaélésnek.
A harmadik területként azt hozták fel, hogy a bírói függetlenséget próbálják gyengíteni azzal, hogy politikai elfogultsággal vádolták meg a bírákat. Ez az ügy is a Tisza appját érintő adatlopáshoz kapcsolódik, és itt írtunk róla részletesen. A Political Capital szerint az, hogy politikai elfogultsággal vádolták meg azokat a bírákat, akik állítólag szerepeltek a tiszás adatbázisban, jogossá teszi azokat az aggodalmakat, amelyek szerint ez az ügy újabb kísérlet lehet a bírói karban végzett tisztogatásra.
A teljes elemzést itt lehet elolvasni.