A Nyíregyházi Állatpark igazgatóját megviselik az őt érő támadások, de kisállatai segítik a feszültség kezelésében

8984

Komoly feszültséggel járt Gajdos László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 1. választókerületében induló Tisza-jelölt számára az elmúlt pár nap, de az állatai segítenek kezelni a lelki nehézségeket – többek között erről beszélt a Klubrádiónak a Nyíregyházi Állatpark igazgatója, akiről a múlt héten jelentette be Magyar Péter, hogy elindul a választásokon.

Gajdos az elmúlt 30 évben, amióta vezeti az állatkertet, az első 15 évet MSZP-s, a második 15 évet pedig fideszes testülettel töltötte. Elmondása szerint mindkét oldallal jól tudott együttműködni, mert feltétlen bizalmat kapott. „Soha nem volt ellenszavazat állatparkos előterjesztésre, és így lehetett dolgozni, hogy bíztak bennem” – mondta.

Viszont úgy érezte, hogy az állatparkkal kapcsolatos ambícióit már mind megvalósította. Kinevelte az utódait, akiknek szeretne lehetőséget adni, hogy ők is megvalósíthassák a koncepcióikat. Gajdos viszont nem akar két év múlva nyugdíjba vonulni, mert még érez magában erőt, és használni akarja a szaktudását.

„Annál nem tudok elképzelni felemelőbb dolgot egy életpálya lezárásaként, hogy az ember a szülővárosát képviselheti az országgyűlésben. Amikor a Tisza megkeresett, és igent mondtam, akkor ez lebegett a szemem előtt, hogy hogy lehetne még négy olyan év, amikor a városomért még többet tehetek mint eddig”

– mondta el Gajdos.

A Fidesz nyíregyházi szervezete nyilatkozatot adott ki arról, hogy Gajdos politikai szerepvállalása és „jellemtelen árulása” miatt méltatlanná vált az állatpark vezetésére. Arra szólították fel, hogy azonnal mondjon le az önkormányzati cég éléről.

„Ez egy véletlen baleset, ami egy meggondolatlan Fidesz irodában dolgozó követett el valamiért, mert nem gondolhatja senki komolyan, hogy a XXI. században, Közép-Európában, demokráciában, szabad választáson nem indulhat el csak olyan, aki fideszes, mert hogyha elindul, akkor el kell, hogy hagyja az állását, vagy oda a több évtizedes szakmai reputációja? (…) Ilyen nincsen, ez nem létezik, úgyhogy én ezen túlléptem” – reagálta. Hozzátette: a város polgármestere nem mondta, hogy problémája lenne a tiszás jelöltségével, úgyhogy hétfőn is bement dolgozni, szokás szerint.

Lázár János pedig azzal vádolta meg Gajdost, hogy Gyurcsány Ferenc és Horn Gyula „szekerét tolta”. A megyei lap főszerkesztője gerinctelenekhez és puhatestűekhez hasonlította Gajdost a hétfőn megjelent írásában. Magyar Péter bocsánatkérésre szólította fel a miniszterelnököt a Gajdost ért támadások miatt, és petíciót indított a jelölt mellett.

„Azért én egy pillanat alatt megdöbbentő állapotba kerültem lelkileg, mert én nem tudtam, hogy egy nap alatt ilyenek történhetnek, és elég nagy volt bennem a feszültség. És ezt látta a kutyám is, meg a macskám is. És amikor lefeküdtem, a kutya mellém feküdt, a macska meg a mellemre ült, dorombolt, a kutyát simogattam, és nem kellett egy marék Xanax, meg semmi egyéb, hanem egyszerűen ezt a feszültséget tudta oldani” – mondta el saját példáján, hogy miért tartja fontosnak az állattartást.

Gajdos hozzátette, amellett, hogy az országnak szükség van a szaktudására, számára az a fontos, hogy formálhassa Magyarország állatvédelmi szemléletét. Szerinte sokan csak az állatokban találják meg a magány ellenszerét, őket segíteni kellene az állattartás során. Emellett minél több állatterápiás foglalkozást kellene tartani. Szerinte a „macskaadó” amit a Tiszával hírbe hoztak hülyeség.

A Tisza Párt jelöltjének fideszes ellenfele 2026-ban Polgári András, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kormányhivatal főigazgatója lesz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!