
A teljes népesség körében 4, a pártot választani tudók között 7, a biztosan részt vevő pártválasztóknál 13 százalékpont a Tisza Párt előnye a Fidesz előtt, derült ki a 21 Kutatóközpont november 21. és 28. között készült közösségi finanszírozású felméréséből, amit a 24.hu-n publikáltak.
A felmérés szerint Magyar Péterék 31, Orbán Viktorék 27 százalékon állnak a teljes népességben, a pártot választani tudók között pedig 47-40 az arány. Az intézet októberi méréséhez képest csökkent a különbség a két nagy párt között, igaz, hibahatáron belüli a mozgás. Októberben a teljes népességen belül 7, a pártot választani tudók között pedig 10 százalékpont volt a különbség.
A Mi Hazánk november végén 6 százalékon állt a pártot választani tudók és a biztos pártválasztók között is, így Toroczkai Lászlóék megugranák a parlamenti küszöböt. A DK és az MKKP támogatottsága a teljes mintában 2, a pártot választani tudók között 3 százalék volt.
A kutatóintézet felmérései szerint a Fidesz és a Tisza támogatottsága is csak kis mértékben változott az elmúlt egy évben. A Tisza szavazói továbbra is nagyobb arányban mondják azt, hogy biztosan részt vennének egy most vasárnapi választáson, ezért Magyar Péter pártjának előnye a biztosan részt vevő pártválasztók körében nagyobb: 13 százalékpontos. Igaz, ez is mérséklődött a korábbi 16-18 százalékpontos fölényhez képest. A kutatók szerint ugyanakkor a ciklus közbeni fiktív választási részvételi szándék nem feleltethető meg a tényleges választási részvételnek, ráadásul ennek a mintarésznek a hibahatára is némileg nagyobb, körülbelül plusz/mínusz 4 százalékpont.
A Medián novemberi felmérése szerint is erősödött valamelyest a Fidesz ősszel. Náluk 3-3 százalékponttal nőtt a kormánypártok népszerűsége szeptemberhez képest a teljes népesség és a választani tudók körében, de továbbra is 5, illetve 6 százalékpont a Tisza Párt előnye a teljes népesség és a választani tudók között.
Módszertan
A hibrid adatfelvétel 2025. november 21. és 28. között történt, 1500 fő megkérdezésével. A válaszadók SMS-üzenetben kapták meg az online kérdőívhez vezető linket. A 65 év feletti válaszadók politikai preferenciáját telefonos módszerrel kérdezték le a kutatók. A teljes minta súlyozása a KSH 2022-es népszámlálási adatai szerint történt, lakóhely, nem, kor, iskolai végzettség szerint. A minta reprezentatív a teljes lakosságra nézve, a mintában kapott értékek +/- 3 százalékponttal térnek el attól, amit a teljes lakosság megkérdezése esetén kaptak volna. A részsokaságok vizsgálata során a hibahatár ennél valamivel nagyobb is lehet, ugyanakkor a kispártoknál a hibahatár is kisebb: egy 3 százalékos pártnál +/-1 százalékpont. A 21 Kutatóközpontnak ez a kutatása és a mandátumkalkulátora is közösségi finanszírozásból valósult meg.
A Telex folyamatosan követi a 21 Kutatóközpont, az Idea, a Medián, a Nézőpont, a Publicus, a Republikon és a Závecz 2024. június 9. óta publikált, nyilvánosan elérhető és leginkább összevethető kutatásait. Az egyes kutatások eredményeit a pontokra kattintva lehet megnézni, a vonal pedig a pártok átlagát jelzi. Ez alapján jól megfigyelhető egy általánosabb trend, hogy miként alakult a Fidesz, a Tisza és más pártok támogatottsága az elmúlt időszakban.