A külügy nem árulja el, milyen megállapodásokat kötött Venezuelával

593

A Külgazdasági és Külügyminisztérium nem adta ki azokat a Venezuelával kötött megegyezéseket, amikről 2023-ban Szijjártó Péter még büszkén számolt be – írja Facebook-oldalán Panyi Szabolcs.

A Direkt36 újságírója közérdekű adatigényléssel fordult a minisztérium felé, miután Venezuela, pontosabban vezetője, a kétes eredménnyel hatalomra jutó Nicolás Maduro Donald Trump drogellenes hadjáratának célpontjává vált.

„A Szijjártó-féle magyar diplomácia sajátossága, hogy gyakorlatilag bárhol és bárkivel üzletelni akar, még a legkeményebb diktatúrákkal is – miközben a hagyományos, demokratikus szövetségeseket mellőzi, sőt időnként nyíltan sértegeti és provokálja. A külpolitikai tervezés igen sajátos logika mentén történik, ebben az esetben például valamilyen oknál fogva komolyan gondolták: Magyarország egyszerre dörgölőzhet Trump csapatához és az általuk ősellenségként kezelt Maduróhoz” – írta bejegyzésében Panyi.

Szijjártó 2023-as látogatásakor mezőgazdasági, felsőoktatási és olaj- és gázipari megállapodásokat kötött, az újságíró ezt próbálta meg kikérni. A minisztérium azonban ezt megtagadta, arra hivatkozva, hogy ez veszélyeztetné „Magyarország külpolitikai, külgazdasági érdekeinek illetéktelen külső befolyástól mentes érvényesítését vagy nemzetbiztonsági érdekeit”. Megkérdeztük a minisztériumot, hogy konkrétan milyen formában veszélyeztetné a dokumentumok nyilvánosságra hozatala az érdekérvényesítést vagy a nemzetbiztonságot. Amennyiben érdemi választ kapunk, beszámolunk róla.

Látogatásakor Szijjártó arról írt, hogy egyetértettek Maduróval abban, hogy az akkori világpolitikai változások közepette választott vezetők legfőbb felelőssége, hogy megőrizzék országaik szuverenitását és ellenálljanak a külső beavatkozási kísérleteknek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!