Márki-Zay Péter hétfő este a Hír TV Komment című vitaműsorának vendége volt, amiben beszélgettek az Index által a Tisza adóterveként nemrég bemutatott dokumentumról, az egészségügyről, valamint Gajdos Lászlóról. A 444 szerint MZP lelkesen szócsatázott a megafonos, NEM-es Szűcs Gáborral, Szabó László kormányzati kommunikációs szakemberrel, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökével és a korrupciós ügyben vádlott ex-MSZP-s Molnár Zsolttal.
A vita nagy része az Index által közölt dokumentumról szólt, kezdve azzal, hogy egyáltalán eredeti-e (amit a Tisza Párt tagad, Magyar Péter szerint egy szó sem igaz belőle). Ambrus-Jobbágyi Zsófia műsorvezető azzal kezdett, hogy ne nyissanak vitát arról, hogy a dokumentum hiteles-e, vagy sem, de a kormánypárti résztvevők úgy kezelték, mintha valós adótervről lenne szó. MZP nem osztotta a nézetüket.
„Az egyetlen, ami fontos, hogy lehet-e egyáltalán hitelesnek tekinteni egy olyan dokumentumot, amit csak a Fidesz szellőztetett meg. Tehát ez nem a Tiszának az adóemelési terve, hanem a Fidesznek az adóemelési terve macskaadóval meg minden ostobasággal együtt”
– jegyezte meg.
Az Index már nyáron is közölt hasonló dokumentumot, amit akkor úgy osztottak meg, hogy a Tisza brutális jövedelemadó-emelésre készülhet. A párt beperelte a kormányközeli lapot, ami azzal védekezett, hogy csak véleményt közöltek. A Komment vendégei vitáztak ezen egy sort, hogy valóban így volt-e, vagy egyértelmű, hogy az Index mindkét esetben valós tervként mutatta be a dokumentumot, és MZP egy-egy pedofilozással néha sikeresen belefojtotta a szót a többiekbe, majd azt mondta, hogy ha valaki kíváncsi a Tisza programjára, akkor olvassa el a párt kormányprogramját, amiben szó sincs azokról az adóemelésekről vagy új adónemekről, amikről az Index írt.
„Ki az az aberrált idióta, aki macskaadót talált ki? És ha már kitalálta a Fidesz ezt az aberrált hülyeséget, hogy vezetné be? Hogy vezetné be a macskaadót? Hát annyira hülyék! Annyira hülyék, hogy még csak nem is lehet macskaadót. Bocsánat, a kutyákkal ellentétben – a Fidesz 2021-ben bevezette az ebadót –, de a macskaadót? Nincs is nyilvántartva a macska. Hogyan? Ekkora hülyeséget! És a teljes Fidesz-média osztja ezt az idiotizmust” – mondta a polgármester.
A műsorban Gajdos Lászlóra, a Nyíregyházi Állatpark vezetőjére is kitértek, akit a helyi Fidesz lemondásra szólított fel, miután Gajdos lett a Tisza Párt nyíregyházi jelöltje. Szabó László szerint jelöltségével elárulta azt, hogy az elmúlt évtizedekben a helyi közösség, Nyíregyháza és a kormány is támogatta az állatparkot.
„Most azt mondja, hogy »mindaz, ami történt, a saját munkám elismerése, a nyíregyháziak, az állatpark, az állatvédelem – ezt most mind zárójelbe teszem, mert beállok egy olyan politikai erő mögé, ami azt mondja erről az egész Orbán-rendszerről, hogy (már bocsánat) úgy szar, ahogy van«”
– mondta.
MZP nem így látja a helyzetet. „A pedofíliát, a lopást elutasítják, az oroszbérenc hazaárulást elutasítják, de szó sincs arról, hogy azt mondták volna, hogy itt minden rossz. Miért lenne áruló az, aki a tolvajokat és pedofilokat nem támogatja?”
Márki-Zayt nemrég a köztévébe hívták be beszélgetni, de hasonló stílusban széttrollkodta az interjút.
A teljes hétfői vita itt visszanézhető: