„Lázár, takarodj” – tüntetők zavarták meg Lázár János fórumát, az egyik kérdező piros lapot mutatott fel

„Lázár, takarodj” – tüntetők zavarták meg Lázár János fórumát, az egyik kérdező piros lapot mutatott fel
Fotó: Simor Dániel / Telex

11106

Feszült hangulatban kezdődött Lázár János csütörtök délutáni fóruma a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban. Roma aktivisták, politikusok és tüntetők várták a fideszes politikust a múlt heti, nagy vihart kavart vécépucolós kijelentése után. Helyszíni tudósítónk az épület előtt kutyás rendőröket és biztonsági őröket is látott, jól láthatóan komoly volt a készültség a Lázárinfó előtt. Ehhez képest az első kérdéseket a Fideszhez köthető polgármesterek és önkormányzati képviselők tették fel Brüsszelről, a háborúról és Ukrajnáról.

Aztán hamar eljutottunk az ötödik kérdezőig, egy csepeli roma férfi kérte először számon Lázárt a múlt heti cigányozó mondatai miatt. „Milyen jogon vette elő ismét azt a kártyát, hogy a cigányok vécépucolásra alkalmasak?” – kérdezte a férfi, és piros lapot mutatott a miniszternek. Többen is követték, és bekiabálással, piros lappal fejezték ki a véleményüket. A csepeli férfi felidézte, hogy Orbán Viktor és Lázár János milyen negatív kijelentéseket tett az elmúlt években a cigányokról. Szerinte emiatt már nagyon sokan elhagyták az országot, és arról is biztosította a minisztert, hogy a 7-800 ezer cigány nem fog a Fideszre szavazni.

„Az én fejemben a nap végén nincs olyan, hogy valaki cigány, vagy nem cigány, mert mindannyian magyarok vagyunk. […] Mindenki ebben az országban magyar”

– kezdte a válaszát Lázár János, mire többen elkezdték hangosan skandálni, hogy „mondjon le”, „Lázár takarodj” és „mocskos Fidesz”.

Többször is kísérletet tett a bekiabálók megnyugtatására, sikertelenül, majd arról beszélt, hogy 2010-ben a Fidesz megállapodást kötött a cigányokkal arról, hogy segélyalapú társadalom helyett munkaalapú társadalmat építenek Magyarországon. Lázár szerint ez azt jelenti, hogy mindenkinek dolgoznia kell az országban, aki képes rá, és a kormány kötelessége, hogy mindenkinek biztosítson munkát. „Migráció helyett integrációt javaslunk mindenki számára.” Azzal folytatta, hogy a kormány 2010 után rendet és munkát teremtett, és aki betartja a normákat és a szabályokat, az számíthat a társadalom többségének támogatására.

Lázár szerint Magyar Péter műve, hogy kiforgatták az ő múlt heti szavait és ilyen feszült hangulatot teremtettek a mostani fórumon.

„Magyar Péter az, aki kijátssza a faji kártyát, Magyar Péter uszítja a cigányokat a magyarok ellen, Magyar Péter a Rózsadombról fel akarja lázítani a cigányságot a magyar többséggel szemben”

– üvöltötte a fideszes politikus a bekiabálások közepette, és azt állította: a Tisza Párt elnöke olyan káoszt hozna az országra, mint a tiltakozók a teremben.

„Miniszter úr, szeretném kérni öntől, hogy ne gondolja azt, hogy a rendbontóknak annyi méltóságuk sincs, hogy maguktól szót emeljenek, és hangot adjanak a véleményüknek. Nem biztos, hogy bárki is küldte őket” – reagált erre később Orsós János, a miskolci Doktor Ámbédkar iskola alapítója, vezetője, és azt kérte Lázártól, hogy fejtse ki bővebben, mit jelent az, hogy a cigányság az ország belső tartaléka, és ők mikor kapnak munkát a kormánytól. „Hogy tudom én hitelesen elmondani a diákjaimnak, hogy tartalékosként mi vár rájuk?”

Lázár azt mondta: reméli, hogy Orsós optimizmusa megalapozott, és valóban maguktól kiabáltak be a tiltakozók, szerinte ugyanis „nem a Fidesz gerjeszt a roma kisebbség és a többség között feszültséget most, hanem aki ebből a mondatból a bocsánatkérés ellenére politikai ügyet próbál fenntartani.” Ő úgy látja, hogy az elmúlt években jó irányba haladt a roma kisebbség és a többség viszonya, és most csak a választási kampány miatt próbálnak néhányan feszültséget gerjeszteni.

„Tipikus politikai szójáték, hogy nem akarják megérteni, amit én mondtam. Én nem itt mondtam ezt először, és akkor senki nem kötött bele. Én ezt mondom tizenöt éve” – mondta a belső tartalékról szóló kijelentéséről Lázár, és arról beszélt, hogy hódmezővásárhelyi polgármesterként 2002 után olyan oktatási programot indított, amivel sikeresen megszüntették a szegregált osztályokat az iskolában. „Egyetlenegy komcsi vagy liberális polgármester nem követett ebben. Úgyhogy engem senki ne oktasson ki abból, hogy hogy kell integrációt vagy felzárkóztatást csinálni!”

A miniszter szerint a többség felelőssége, hogy nincsenek integrálva és felzárkózva a kisebbséghez tartozók, illetve az ország és települések vezetőinek felelőssége, hogy megteremtik-e a lehetőséget erre. Amikor arról beszél, hogy nem voltak képesek felzárkóztatni a cigányságot az elmúlt évszázadokban, szerinte „az a mi felelősségünkről szólt, és nem a cigányok bűnéről.” A magyar többség felelősségének tartja, hogy olyan balgák, hogy nem ismerték fel, hogy „az ország jó értelemben vett, a jövő fejlődését és az előremutató gyarapodását biztosító tartaléka a magyar cigányság.”

Lázár szerint nem szabad behozni az országba senkit, amíg nem biztosítottak lehetőséget a cigányságnak a felzárkózásra. „Én abban az összefüggésben használtam a tartalék szót, hogy ha az országban munkaerőre, egyetemi végzettségű emberekre vagy fizikai munkásokra van szükség, akkor még vannak olyan emberek, akik nem tudtak beilleszkedni, nem kaptak elég esélyt” – fogalmazott a fideszes politikus, majd hozzátette: a tartalék szót ő pozitív összefüggésben értette. „Úgyhogy az én lelkismeretem 120 százalékban tiszta.”

A magyar többség felelősségének tartja, hogy felismerjék: ha több munkaerőre és tudásra van szükség, akkor azt országon belül kell megtalálni. „Egyetlenegy cigány gyerekről sem lehet lemondani a jövő érdekében. Minden cigány gyerek ugyanolyan, mint minden magyar gyerek. Mindegyik kincs és érték a magyar jövő szempontjából, és minden cigány gyereket fel kell karolni, és lehetőséget kell neki biztosítani. Ez a tartalék.” Lázár az elmúlt napokban megértette, hogy mélyen megsértette a cigány emberek önbecsülését, és állítása szerint ezért kért elnézést. Azt is mondta, hogy soha nem volt benne előítélet, a vele egyet nem értő és bekiabáló tiszásokkal szemben sem.

„Ha szívemre teszem a kezem, akkor én nem fogok tudni megbocsátani neked” – mondta Lázárnak Lőcsei Lajos, a Momentum országgyűlési képviselője, és azt kérdezte a minisztertől, hogy felmérte-e a szavai súlyát és lehetséges hatását a roma gyerekekre. A roma képviselő megkérdezte, hogy mit válaszoljon a gyerekének, ha úgy jön haza az iskolából, hogy a nem roma osztálytársai azzal bántották, hogy ő csak tartalékos és vécépucolásra való. „Te mit tennél a helyemben?”

A miniszter azt üzente Lőcsei gyerekeinek, hogy elnézést kér a mondataiért, és a tartalék az ő szemében lehetőséget jelent, amiből erőt lehet meríteni. „A magyarországi cigányság jelenti ennek az országnak az erőforrását és lehetőségét, hogy még erősebb, még jobb és még gazdagabb ország legyen velük együtt és általuk” – jelentette ki Lázár, megjegyezve: nem várja el, hogy ebben a politikai helyzetben kiálljanak mellette.

Egy Fideszhez köthető roma jogvédő szervezet Heves megyei elnöke megköszönte Lázárnak, hogy bocsánatot kért a vécépucoló kijelentése miatt. „Nagyon szépen köszönöm, mi elfogadjuk ezt a bocsánatkérést.” Ezután arra kérte a Fideszt, hogy minél nagyobb gőzerővel menjenek előre a kampányban, mert nem szeretne háborúba menni, és azt se szeretné, ha a fiát elvinnék a háborúba. „Én azt mondom mindenkinek, hogy a Tisza Pártot felejtsük el, gyerekek, és Orbán Viktor teljes gőzzel, a magyar kormányunk a legjobb.”

A fórum végén, sok más kérdés után aztán még egyszer visszatért a vécépucolós mondatára a fideszes politikus. Arról beszélt, hogy a cigányok egy részének általános iskolai végzettsége van csak. „Nekik mit ajánljunk, ha nem a fizikai munkát?” Lázár szerint nagy baj lenne, ha bárkinek szégyellnie kellene azt, hogy takarít. Ő személy szerint büszke arra, hogy a MÁV-Volán sok ezer alacsony iskolázottságú embernek ad fizikai munkát.

„Ha valaki nem szégyeli a fizikai munkát, az én vagyok meg a szüleim. Az, hogy én fizikai munkát ajánlok valakinek, az nehogy már sértés legyen ebben az országban”

– fogalmazott az építési és közlekedési miniszter. „Hát milyen munkát ajánljunk azoknak, akiknek általános iskolai végzettsége van csak jó esetben? Egyetemi katedrát, vagy mit ajánljunk mégis?”

Már a fórum közben reagált a miniszter szavaira Magyar Péter Facebookon. Szerinte „a tiltakozástól megrettenve” minden határon túlment. „A cigányok magyarok ellen uszításáról, káoszról és a faji kártya kijátszásáról ordibált a batidai tolvaj. Az a Lázár János üvöltözött magából kikelve, engem vádolva, aki a magyar romákat tartaléknak nevezte, aki a migránsokhoz hasonlította őket és aki szerint a cigányok a szaros vasúti mosdók takarítására jók.”

A múlt keddi balatonalmádi fórumán azt mondta Lázár, hogy ha migránsok nincsenek, a magyarok pedig nem szívesen takarítják az InterCityken a mosdót, akkor fel kell tárni a belső tartalékokat, ez pedig szerinte a cigányságot jelenti. A fideszes politikus pár nappal később bocsánatot kért a szavaiért. „Bocsánat érte, valóban sajnálom.” Több roma művész, zenész és közéleti szereplő is felháborodott, még a Fidesz holdudvarába tartozók is. A miniszter a Telexnek a múlt csütörtöki Lázárinfó után reagált a történtekre:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!