A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nem jogosult a Facebook, illetve egyéb külföldi székhelyű közösségi médiumok felületein közzétett tartalmak vizsgálatára – írja az MTI Koltay András NMHH-elnök közleménye alapján.
Vona Gábor fordult az NMHH elnökéhez egy, a Facebookon megjelent, mesterséges intelligenciával készült, háborús témájú videóval kapcsolatban, a pártelnök ezen kifogásolt tartalommal kapcsolatos állásfoglalást kért a hatóság vezetőjétől.
A videóban, amit a Fidesz Budapest tett közzé, egy kislány kérdezi a konyhában éppen gombát szeletelő anyjától, hogy mikor ér haza az apukája, aki erre könnyes szemmel azt válaszolja, „nemsokára”. Ezután azt látjuk, ahogy a magyar egyenruhás katonákat helikopterrel szállítják a frontra, ahol egy második világháborús náci egyenruhára hasonlító öltözetet viselő tiszt lövi fejbe a kislánya fényképét szorongató apukát. A felirat szerint „a háború mindenkitől csak elvesz. Ne kockáztassunk! A Fidesz a biztos választás.”
Koltay válaszlevelében azt írta, hogy „az NMHH a hatályos jogszabályokban meghatározott keretek között végzi munkáját. Ebből következően csak azon ügyekkel foglalkozhat, amelyekkel kapcsolatban hatásköre megállapítható. Ennek szem előtt tartása a hatóság részéről nem választás kérdése, hanem törvényi kötelezettség.”
„Az NMHH és annak médiatanácsa csak a sajtótermékekben és a médiaszolgáltatásokban (televízió, rádió és ezek internetes megfelelői) megjelenő tartalmakat jogosult vizsgálni, vagyis a közösségi médiában közzétett tartalmak nem tartoznak ezek közé.”
Ezért úgy látja, hogy a Vona Gábor által említett videó vonatkozásában az NMHH-nak nincs hatásköre. „A hatóság részéről tehát törvénysértés lenne, ha a hatáskörébe nem tartozó ügyekben, hatósági eljáráson kívül véleményt formálna.”
Azt is írta, hogy „a közösségi média tekintetében is létezik (európai uniós szintű) jogi szabályozás, amely viszont a hagyományos médiával kapcsolatban alkalmazott tartalomfelügyeletre nem terjed ki. E szabályozásból következően az NMHH kizárólag a Magyarországon letelepedett szolgáltatókkal szemben léphetne fel. Azonban jelenleg egyetlen közösségi oldal sem áll magyar joghatóság alatt.”
Azt is megjegyezte, hogy „a szabályozás egyébként sem terjed ki a felhasználók által közzétett tartalmak közvetlen felügyeletére. Ettől függetlenül, a jogellenesnek vagy egyébként károsnak vélt tartalmakat bármely felhasználó bejelentheti a közösségimédia-oldal erre szolgáló felületén, a Facebook pedig a bejelentést követően döntést hozhat a tartalom moderálásáról vagy érintetlenül hagyásáról.”
A videóra Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is reagált. A Facebookon azt írta, „ezzel a videóval a Fidesz tényleg minden határt túllépett! Amit most tettek Orbánék, az a legalapvetőbb emberi és erkölcsi normákat tiporja sárba. Gyerekekkel, kivégzéssel, félelemkeltéssel játszani, ez nem politika, ez lelketlen manipuláció! Gyomorforgató, megbocsáthatatlan és mélységesen felháborító.”
Magyar felszólította a Fideszt, hogy azonnal távolítsák el a videót, és kérjenek bocsánatot. „Nincs mentség, nincs magyarázat, nincs kifogás arra, hogy ártatlan gyerekek képével és a kivégzés rémképével keltsenek félelmet egy egész országban” – írta.
A 21 Kutatóközpont január 28. és február 2. között készült kutatásából kiderült, a magyarok negyede azt gondolja, hogy a Tisza Párt győzelme esetén Magyarország háborúba lépne, és csak a társadalom alig több mint fele nem hiszi el a Fidesz fő kampányüzenetét.