
Váratlant húzott Orbán Viktor és a kampánystábja múlt héten. Bejelentették, hogy az évek óta titokban kampányoló, és kizárólag zárt körben megjelenő miniszterelnök a március 15-i ünnepség után nyilvános országjárásra indul. Ez olyan kockáztatás, ami azt jelzi, hogy nem állnak olyan jól a belső felméréseikben sem.
A tervek szerint a héten hat városba megy el Orbán, az első helyszín hétfő este Kaposvár, Somogy vármegye 1-es választókerületének központja volt. Megtelt a kaposvári Kossuth tér a Fidesz szimpatizánsaival, és olyan szempontból valóban nyilvános volt a fórum, hogy bárki odamehetett a színpad közelébe, aki átfúrta magát a fideszes keménymagon. Kérdezni ugyanakkor nem lehetett a miniszterelnöktől. A helyi polgármester és fideszes képviselő után rövid beszédet mondott, majd rögtön otthagyta a helyszínt, nem állt le fotózkodni, beszélgetni a közönséggel. Az első fórum hangosabb tüntetők és bármifajta provokáció nélkül ment le, leginkább csak Viktor, Viktor, és Hajrá Fidesz skandálásokat lehetett hallani.
Orbán nem is titkolta az új országjárása célját, rögtön azzal kezdte a beszédét, hogy a Fidesz régi 2022-es szavazói mellett úgy sejti, vannak a közönségben újak és fiatalok is, olyanok, akik elvesztették a politikai otthonukat, „nekik is kell valahol egy új fedél”, és talán vannak érdeklődők is, „akik arra kíváncsiak, hogy milyen tanácsot kaphatnak április 12-re”. A miniszterelnök kimondott célja tehát ezeken a fórumokon az lesz, hogy a meglévő táboron túlra is tudjon szólni, és megpróbáljon új szavazókat meggyőzni.
„A mai napon a kampány megkezdődött, de a tegnapi Békemenet óta más a leányzó fekvése.”
A helyi témáktól és ígéretektől jutottunk el aztán a háborúig. Arról beszélt, hogy Szita Károly polgármester minden kérését teljesítették 2010 óta. Az elmúlt 16 évben 52 nagyberuházás érkezett Kaposvárra, és 400 új munkahelyet hoznak egy friss megállapodás alapján, ami szerinte megalapozhatja a város jövőjét. „Kaposvár még sosem volt olyan erős, mint most.” Megállapodtak arról is a fideszes polgármesterrel, hogy ez lesz az első város, ahol elektromos közösségi tömegközlekedés lesz.


A vasárnapi Békemenet után ismét Ukrajnát jelölte ki ellenfélnek, amely szerinte „követeléseket fogalmaz meg Magyarországgal szemben”. Az ő értelmezésében azt akarják az ukránok, hogy Magyarország adjon pénzt nekik, váljon le az olcsó orosz olajról, kötelezze el magát a háború mellett, és engedjék be őket az Európai Unióba. Orbán úgy érzi: az elmúlt négy évben a többi európai vezető engedett, és ezért a háború most közelebb van, mint 2022-ben. Azt vállalta, hogy ő a jövőben is nemet mond a háborúra, és ezért vállalja a vitát akár Brüsszellel, akár Ukrajnával. „Mi nem akarunk rosszat az ukránoknak, csak annyit kérük tőlük, hogy ők se akarjanak rosszat nekünk.” Azt kérte az ukránoktól, hogy „ne akarjanak kizsebelni bennünket”.
A választás tétje Orbán szerint, „hogy megőrizzük-e az életszínvonalunkat, a munkahelyeinket, a pénzünket, képesek leszünk-e megőrizni a jövőnket”. Nagy csatára számít, mert szerinte óriási nyomás alatt áll a magyar kormány Brüsszelben, hogy engedjenek az ukrán követeléseknek. „Magyarország akkor tud kitartani a mostani álláspontja mellett, ha önök támogatják ebben a nemzeti kormányt.”
Azzal folytatta, hogy Brüsszel olyan kormányt akar a mostani nemzeti kormány helyére ültetni, amely teljesíti a követeléseiket, és átadja az ország erőforrásait „az Ukrajnát finanszírozó üzleti csoportoknak”. Arról szól az áprilisi választás szerinte, hogy a Fidesz ellenfele visszaalakítja-e egy olyan országgá, „ahol a magyar emberek pénzéből és a magyar emberek munkájából nem a magyarok, hanem a nemzetközi nagytőke gyarapodik ismét”.
„Nem akarom azt mondani önöknek, hogy a mostani kormány hibátlan. Szívesen mondanám, de mindanyian tudjuk, hogy nem így van. Aki dolgozik, az hibázik is. De azt biztosan mondhatom, hogy olyan kormánya van Magyarországnak, amely önök mellett és csak önök mellett, és teljes szívvel áll Magyarország mellett” – jelentette ki Orbán. Bár most egyedül állt a színpadon, szerinte ez nem egy egyszemélyes műsor. „Nekünk komoly kormányunk van, komoly, felkészült és sikeres emberekből.”
Ha ismét bizalmat kap a Fidesz, a miniszterelnök azt ígérte, hogy akármilyen nyomás is jön Brüsszelből, Magyarország továbbra is migránsmentes ország lesz. „Senki sem mondhatja meg nekünk, hogy kikkel éljünk együtt, csak mi.” Vállalta, hogy folytatják a bérek és a családtámogatások emelését, a következő ciklus végére az átlagbér 1 millió forint lesz, és minden kétgyermekes anya adómentességet kap. „Akármilyen trükkökkel is próbálkoznak, sohasem fogom megengedni, hogy elvegyék tőletek, ami a tiétek, és ami nektek jár. Ami a magyaroké, az a magyaroké is marad.” A legfontosabb ígéretnek azonban azt tartja, hogy Magyarország ki fog maradni a háborúból.
„A zászló nekünk áll. Ezt a választást meg tudjuk, és ha elszántak vagyunk, meg is fogjuk nyerni. Ez tegnap óta mindenki számára világos. Mi vagyunk többen.”
„Győzni fogunk” – skandálta a kaposvári közönség, Orbán pedig azzal zárta, hogy ha bizalmat kapnak a folytatásra, akkor Magyarország békés, biztonságos sziget marad, „akárhogy is mozog a Föld körülöttünk a világban”.
„A Tisza egy gyűlöletre épülő online Tanácsköztársaság”
Helyszíni tudósítónk szerint a kaposvári Kossuth tér már a 18 órára meghirdetett fórum előtt megtelt. A szervezők azt kérték a résztvevőktől, hogy tömörüljenek a színpadhoz közel, hogy minél többen elférjenek ott. A színpadot kordon vette körbe, de viszonylag közel lehetett menni. A Valton emberei és rendőrök biztosították biztosították a teret, amit „Fidesz a biztos választás” molinók, valamint a DPK és a Fidesz sátrai vettek körbe. A szervezők fáklyákat és zászlókat osztogattak a résztvevőknek.


Orbán fél hat után bukkant fel először a szomszédos Teleki utcában, besétált a Városházára, többen „Viktor, Viktor” skandálással fogadták őt a térről. Az utcába már nem engedtek be senkit, így az első találkozásokat sikeresen elkerülte a miniszterelnök.
„Kaposváron is békemenet” – szöveggel osztottak meg esemény előtt egy képet a Facebook-oldalán. A Fidesz Somogy vármegyei képviselőjelöltjei (Gelencsér Attila, Kelei Zita, Móring József Attila és Witzmann Mihály), helyi politikusai és aktivistái a március 15-i Békemeneten bemutatott Nem leszünk ukrán gyarmat feliratú molinóval vonultak a Fő utcáról a fórum helyszínére.
Köztük volt a várost 32 éve vezető fideszes polgármester, Szita Károly, aki házigazdaként köszöntötte a résztvevőket, miután a március 15-i állami ünnepségen is fellépő Takáts Tamás elénekelte a Karthago Apáink útján című számát. „Tegnap ünnepelni jöttünk erre a térre, ma szövetkezni. Szövetkezni, hogy kiálljunk hazánkért, Kaposvárért, kiálljunk a családunkért és a kiálljunk gyerekeinkért. Hogy mondjunk nemet a háborúra, és mondjunk igent a békére.” – mondta Szita, és arról beszélt, hogy sok mindent látott már életében, de olyan veszélyt még nem, ami most fenyegeti az országot. Hazaárulással és külföldi finanszírozással vádolta meg a Tisza Pártot, mire a közönség hangosan elkezdett fütyülni. Ő is felmondta a kormányzati propagandát Magyar Péterről és az ukránokról, majd azt üzente, hogy nem fogják hagyni, hogy a Tisza átvegye az ország vezetését. „A kérdés adott: meghajlunk, vagy megmaradunk? Mi már tudjuk a választ.”
„Nem hagyjuk magunkat” – jelentette ki a 16 éve kormányzó Fidesz kaposvári képviselőjelöltje, Gelencsér Attila, és
azt állította, hogy a hétfői fórumon háromszor-négyszer többen vettek részt, mint néhány hete Magyar Péter helyi rendezvényén.
„Azért vagyunk ennyien, mert pontosan tudjuk, mi a tét.” Ő is villámgyorsan áttért a fideszes kommunikáció kötelező háborús paneljeire, és azt mondta, hogy „a Tisza egy gyűlöletre épülő online Tanácsköztársaságként a háborús erőkkel szövetkezik.” Szerinte a Tiszának nincs más érve, csak a rombolás és a gyűlöletkeltés. „Mi, somogyiak sose hátrálunk meg.”

Perceken át személyeskedve és sok esetben hazugságokkal támadta ellenfelét, a Tisza Párt kaposvári jelöltjét, Lőrincz Viktóriát, akit bukott polgármesterjelöltnek, Magyar Péter női klónjának nevezett, és azt állította, hogy már kadarkúti önkormányzati képviselőként is meg akarta emelni az adókat. „Ő ma Kaposvár legnagyobb biztonsági kockázata.” Azt javasolta a kaposváriaknak, hogy ebbe a kockázatos kalandba bele se vágjanak. „Ajánlom inkább magamat. […] Itt én vagyok a biztos választás.”
Gelencsér 2010 óta négy választást nyert meg itt, most szeretne ötödször is győzni. A Tisza Párt Lőrincz Viktóriát indítja, aki a bemutatkozása szerint pénzügyi és jogi végzettséggel rendelkező jogász és ügyvédjelölt. Kaposváron dolgozik, és emellett a szomszédos választókerülethez tartozó Kadarkúton önkormányzati képviselő. A polgármesteri posztért is indult 2024-ben, de kikapott a fideszes jelölttől. Ezzel támadta most Gelencsér.
A két nagy párton kívül elindul a Mi Hazánk (Erdélyi Ákos), a DK (Molnár Péter), az MKKP (Mészáros Szabolcs), a Jobbik (Lehoczki Ferenc), a Szolidaritás és a Munkáspárt koalíciója (Gulyás József), és egy titokzatos független jelölt is indul, akit Tisza Péternek hívnak.
A héten Orbán Viktor még Egerben, Dunaújvárosban, Szentendrén, Miskolcon és Hódmezővásárhelyen fog kampányolni, a választókerületeket itt mutattuk be részletesebben.



