Az NKA 17 millió forintos támogatást adott a Bajnokok Ligája himnuszának népzenei előadására
A Bajnokok Ligája himnuszának magyar népzenei hangszerelésben történő előadására, valamint egy nagyszabású Guinness-rekord-kísérlet megvalósítására 17 millió forintos támogatást adott a Nemzeti Kulturális Alap az Ibrány városában működő Rétközi Ifjúsági és Kulturális Egyesületnek. Az NKA oldalán található leírásban döntéshozóként Hankó Balázs neve szerepel. Erre a Tesco Disco Facebook-oldal hívta fel a figyelmet.

Az egyesület az Ibrányi László Művelődési Központ, Könyvtár és Sportcentrumban működik, képviselője Bakti László, aki az ibrany.hu oldalon található leírás szerint már középiskolás korában kapcsolatba került a zenei előadóművészettel, amely szenvedélye a mai napig tart, számos színpadi produkcióban, zenekarban bizonyította csodás énekesi tehetségét, és hosszú évek óta önzetlenül igyekszik hozzátenni egy-egy rendezvény sikeréhez.
A támogatással kapcsolatban kérdéseket küldtünk a művelődési központnak, valamint az ibrányi polgármesteri hivatalnak, cikkünket frissítjük a válaszokkal.
Ahogy arról pár napja beszámoltunk, brutális mennyiségű közpénzt osztott ki a Fidesz holdudvarának a Nemzeti Kulturális Alap, és még az NKA-n belül is csak most értesültek többen arról, hogy az érintett kollégiumok kihagyásával, fű alatt szórtak ki közel 12 milliárd forintot. A döntésnek nagy visszhangja lett, ugyanis kiderült, hogy erről a pénzosztásról a szokásos NKA-eljárás helyett Hankó Balázs kulturális miniszter egy ideiglenes kollégiummal hozott döntést.