Tarr Zoltán: Tíz évre visszamenőleg megvizsgáljuk a külhoni támogatások felhasználását
„Tartjuk magunkat ahhoz, a már választások előtt kimondott alapelvünkhöz, hogy a külhoni közösségek belső politikai életének alakítását az ott élők feladatának tekintjük, így abba nem avatkozunk be. Ennek szellemében, minden ellenkező hír, vagy sejtetés dacára, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállalunk szerepet, és nem támogatunk olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak” – közölte a közösségi oldalán Tarr Zoltán, a Tisza politikusa.
Az Erdélyi Kossuth Tisza Sziget alapítója nemrég bejelentette, hogy új romániai magyar pártot alapít. A TT – Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) egyelőre nem bejegyzett szervezet, a hivatalos iktatás folyamatban van. Kátai István szerint nem a Tisza erdélyi fiókpártja alakul, az RMDSZ szóvivője, Csoma Botond is azt reméli, hogy a pártalakításnak nincs köze a Magyar Péter vezette Tiszához. A nagyváradi Tisza Sziget társalapítója azonban azt nyilatkozta, „a Tisza közeléből induló romániai magyar párt alakulásáról” van szó.
A határon túli magyar ügyek eddig a Nemzetpolitikai Államtitkársághoz tartoztak, mely a Miniszterelnökség részét képezte. Magyar Péter kormányában azonban a terület átkerül egy új tárcához, a Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Minisztériumhoz. A tárcát Tarr Zoltán kapja meg, aki az elsők egyikeként csatlakozott Magyar Péterhez még 2024-ben.
Tarr azt írta, hogy a már megszerzett jogokat minden körülmények között megőrzik, de alapvető változásokat várnak el az anyaországi források felhasználásának átláthatósága és hatékonysága terén. „A felelős gazdálkodás és a tisztánlátás érdekében a leendő TISZA-kormány tíz évre visszamenőleg meg fogja vizsgálni a külhoni támogatások felhasználását” – közölte Tarr.
Magyar Péter nemrég találkozott Pásztor Bálinttal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével, és azt mondta, nem szórhat Fidesz-propagandát a vajdasági tévé.
Pásztor Bálint a kampány hajrájában még beszédet is mondott Orbán Viktor székesfehérvári fórumán. A VMSZ-hez köthető egyik vajdasági szervezethez kapcsolódóan idén különös dolgok történtek a levélszavazatokkal. A VMSZ a választások előtt nem sokkal még azt állította, hogy „egyértelmű üzenet hangzott el: a vajdasági magyarság számára a stabilitást és a kiszámítható jövőt a Fidesz–KDNP melletti kiállás jelenti”. Pásztor ott volt április 12-én a Fidesz eredményváróján is.
Magyar Péter pár napja találkozott a romániai magyarok képviselőjével, Kelemen Hunorral is, akitől garanciát kapott arra, hogy az RMDSZ a jövőben tartózkodni fog a magyar pártpolitikai küzdelembe való beavatkozástól. Korábban írtunk arról, hogy Magyar Péter külön-külön találkozik a határon túli szervezetek képviselőivel még kormányalakítás előtt. A meghívást a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke mellett a Vajdasági Magyar Szövetség és a szlovákiai Magyar Szövetség elnöke is elfogadta.