„A mai napon az I. kerületi rendőrkapitányságon feljelentést tettem Magyar Péter miniszterelnök ellen hivatali visszaélés miatt”
– írta a szerkesztőségünknek küldött közleményében Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Kabinetiroda pár napja felmentett helyettes államtitkára.
Havasi indoklása szerint „az elkövető a nyilvánosságban is közvetített minisztériumbejárása során szombaton hivatali helyzetével visszaélve arra adott törvénytelen utasítást, hogy a Készenléti Rendőrség vezessen ki engem a Dísz téri minisztériumi hivatali épületből, ahol a helyettes államtitkári irodám is található”. Havasi a történteket a „rendszerváltás óta példátlan bűncselekménynek” nevezte. A szombati, bejárásról készített élő adás alapján magára a kivezetésre egyébként nem került sor.
„Ráadásul az állami vezetői igazolványom a felmentésemig valamennyi minisztériumhoz és közintézményhez történő belépésre feljogosított, függetlenül elnevezéstől, költözéstől, a miniszterelnök rendőri intézkedést követelő érvelése tehát semmilyen módon nem állja meg a helyét, a hatalmával való visszaélésnek, bűncselekménynek minősül Felszólítom Magyar Pétert, hogy az idegrendszerét próbája meg kormányzásra alkalmas állapotban tartani, illetőleg mielőbb abba hozni” – írta a közleményben.
A miniszterelnök Facebook-kommentben, a Telex cikke alatt reagált Havasi feljelentésére. „A kormány a reménytelen helyzetben lévő maffiatagok kétségbeesett próbálkozásával nem foglalkozik” – írta Magyar Péter, utalva Havasi Bertalan 2024-es megszólalására.
Orbán Viktor egykori sajtófőnöke szombaton különös szóváltásba került a Miniszterelnöki Kabinetiroda tetőteraszán Magyar Péterrel, aki újságíróknak mutatta be éppen Rogán Antal egykori minisztériumi épületét. Itt egy kézfogás után Havasi azt ajánlotta Magyarnak, hogy ha a gatyájánál fogva kilógatná őt a zászlórúdra, akkor nagyobb lenne a látványosság. Felmerült annak a kólás doboznak a sorsa is, amiből egykor Orbán Viktor ivott, és amit Havasi relikviaként őriz. Havasi azt mondta Magyarnak, ezt nem adja át, de a felmentési pénzéből levonhatják. Magyar válasza erre az volt, hogy nem lesz felmentési pénz, mire a helyettes államtitkár azt mondta, „hát hogy ne lenne”, mire Magyar még hozzátette: „találkozunk a bíróságon”.
Ezután pár órával meg is jelent a Magyar Közlönyben a határozat, amely szerint Magyar Péter miniszterelnök felmentette Havasi Bertalant. A végkielégítés kapcsán Havasi későbbi nyilatkozatában azt írta a miniszterelnöknek címezve, hathavi összegről van szó, „amit, Öcsi, te az utolsó fillérig ki fogsz perkálni”. Havasi felmentésére később több fideszes politikus, köztük Tuzson Bence és Gulyás Gergely is azzal reagált, hogy szerintük jogszerűtlen a helyzet. A Fidesz frakcióvezetőjének oldaláról később eltűnt az ezt feszegető poszt, állítása szerint a munkatársai a tudta nélkül törölték azt.
Arról, hogy végül is jogszerű volt-e vagy sem a miniszterelnök lépése, itt írtunk részletesebben.
Cikkünket frissítettük Magyar Péter reakciójával.