Már csak a te 1%-od hiányzik!

00000000

Kedden délelőtt hozzák nyilvánosságra a kegyelmi ügy dossziéját

Múlt héten döntött a kormány arról, hogy megvizsgálja a kegyelmi ügy dossziéját, ami meg is történt, az Igazságügyi Minisztériumban lévő dosszié esetében. Ennek elemeit a személyiségi jogok tiszteletben tartása mellett kedden nyilvánosságra fogják hozni a kormany.hu/igazsagtetel oldalon, valamikor délelőtt. Magyar szerint az már most elmondható, hogy amikor a köztársasági elnök annak idején megadta a kegyelmet, akkor az igazságügyi miniszter egy csomagot terjesztett fel,

több mint 40 kérvénnyel, abból háromban javasolta a kegyelem megadását, a bicskei ügy nem volt ezek között, azt nemlegesen terjesztette fel.

Végül ezt változtatta meg még nem ismert okokból és indokok alapján Novák Katalin, legutóbb talán 1998-ban történt ilyen a Kunos-ügyben, amikor az akkori köztársasági elnök megváltoztatta a felterjesztést, és így küldte vissza, azt akkor Dávid Ibolya nem írta alá. Magyar azt is el tudja még mondani, hogy ki fog derülni, hogy melyik ügyvéd készítette és ellenjegyezte a kérvényt. A környezettanulmányokat is nyilvánosságra fogják hozni, ahol volt munkáltatók nyilatkoztak az illetőről, szerinte itt mindenki azt mondta, hogy teljesen egyetértenek a kegyelem megadásával.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Magyar azt kérte Sulyok Tamástól, hogy hozza nyilvánosságra emellett a nála lévő teljes dossziét is, amiből kiderülhetne, hogy milyen indokok alapján született meg a döntés erről az elnöki kegyelemről. Szerinte minden magyar ember nevében mondhatja, hogy jogos elvárása ez mindenkinek, hogy derüljön ki ennek az ügynek a háttere.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!