Magyar Péter megígérte a Magyar Nemzet újságírójának, hogy körbe fogja vezetni a Szabad György Irodaházban
A vége felé a Magyar Nemzet újságírója folytatott egy, az eddiginél fűtöttebb hangulatú csörtét a miniszterelnökkel, miután elsőként azt kérdezte tőle, hogy nem tartja-e aggályosnak, hogy korábban a kormányfői ciklusok maximálása után arról beszélt, Orbán Viktor nem lehet többé miniszterelnök. Az újságíró szerint itt felmerül a visszamenőleges hatályú jogalkotás, Magyar Péter erre azt mondta, ő még nem is hallott ilyen aggályt, a Fideszesek részéről sem, Orbán Viktor pedig szerinte most nem úgy néz ki, mint aki éppen a visszatérésre készülne.
A másik kérdés arról szólt, hogy mikor tart majd tárlatvezetést a kormányfő a Szabad György Irodaházban is, ahová a Tisza-frakció tagjai költöznek be, erre Magyar először visszakérdezett, hogy mikor nem mehettek be oda újságírók, aztán végül abban maradt, hogy személyesen fogja körbevezetni az újságírót a Szabad György Irodaházban. Igaz, mint mondta, előbb őt magát is körbe kell majd vezetni ott, mert még nem járt ott eddig. Ezután hosszasan fejtegette, hogy a képviselői irodaház ÁVH-s múltja miatt nem akartak beköltözni oda.