Már csak a te 1%-od hiányzik!

00000000

Orbán Anita: Megkezdődnek a szakértői szintű egyeztetések a kárpátaljai magyarság jogairól

Megkezdődnek a magyar–ukrán szakértői szintű egyeztetések a kárpátaljai magyar közösség jogainak rendezéséről, írta Facebook-oldalán Orbán Anita külügyminiszter. Erről a hétvégén, egy telefonos egyeztetésen állapodott meg Andrij Szibiha ukrán külügyminiszterrel. Az egyeztetésekbe bevonják a kárpátaljai magyarság képviselőit is.

Orbán Anita azt írta, hogy mindkét fél kijelölte a tárgyalódelegációkat, amelyek első alkalommal online formában egyeztetnek. Már kedden kezdetét veszik azok a megbeszélések, amelyek a külügyminiszter szerint fontos alapot teremthetnek a kisebbségi jogok mielőbbi, megnyugtató rendezéséhez. „Bízom benne, hogy a párbeszéd konstruktív és eredményes lesz, és a tárgyalások rövid időn belül kézzelfogható előrelépést hoznak a kárpátaljai magyar közösség számára. A delegációknak ehhez sok sikert és eredményes munkát kívánok” – zárta posztját a Tisza-kormány külügyminisztere.

Az MTI szerint Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter a tárca hivatalos honlapján számolt be arról, hogy a hétvégén „konstruktív és tartalmas telefonbeszélgetést” folytatott Orbán Anitával, amelynek során megállapodtak abban, hogy még ezen a héten megrendezik az ukrán–magyar szakértői konzultációk következő fordulóját, hogy „gyakorlati és hatékony megoldásokat találjunk a Kárpátalja megyei magyar kisebbség helyzetére vonatkozóan”.

Andrij Szibiha megköszönte kollégájának a magyar kormány „elvi és gyors reagálását” a legutóbbi Ukrajna ellen végrehajtott orosz csapásokra és megerősítette: országa készen áll arra, hogy haladéktalanul új, kölcsönösen előnyös lapot nyisson az ukrán–magyar kapcsolatokban. „Készek vagyunk együttműködni Magyarország új kormányával a kétoldalú napirendünkön szereplő valamennyi kérdésben, többek között a nemzeti kisebbségek ügyében is, annak érdekében, hogy helyreállítsuk a bizalmat és a jószomszédi kapcsolatokat országaink között.” Andrij Szibiha közlése szerint a telefonbeszélgetés során felvetette, hogyan lehet mihamarabb Ukrajna az Európai Unió tagja, és megerősítette, hogy országa készen áll a tárgyalási klaszterek mielőbbi megnyitására.

Magyar Péter a hétfői kormányülés előtt António Costával, az Európai Tanács elnökével egyeztetett az ügyben. A miniszterelnök posztjában azt írta, tájékoztatta Costát a tárgyalások megkezdéséről. „António Costa elnök úr arról tájékoztatott, hogy az ukrán elnök számára tegnap világossá tette, hogy minden további lépést meg kell előzzön az Ukrajnában élő magyar kisebbség jogainak tiszteletben tartása.”

A kárpátaljai magyarságról való egyeztetések megkezdése is jelzi, hogy a Tisza-kormány egészen más külpolitikai vonalat visz majd a Fideszhez képest. A diplomáciai irányváltás első jele volt, hogy Orbán Anita a kormány nevében mélységesen elítélte a Kárpátalját is elérő szerdai orosz dróntámadást, majd berendelte Oroszország nagykövetét.

Cikkünket frissítettük Magyar Péter posztjával.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!