Már csak a te 1%-od hiányzik!

00000000

Jönnek a kegyelmi ügy részletei, mennek a vármegyék – a kormányülés utáni sajtótájékoztató röviden

Második ülését tartotta hétfőn Magyar Péter kormánya, ezúttal az Alkotmány utcai Miniszterelnökség, a korábbi közlekedési minisztérium épületében, majd maratoni sajtótájékoztatót tartott, ahol a korábban megszokott kormányinfós hagyományokkal szakítva, szimbolikus jelleggel inkább háromnegyed órát ráhúzott a miniszterelnök, hogy minden megjelent újságíró kérdezhessen tőle. A sajtótájékoztatón egyebek mellett szó volt a kegyelmi ügy részleteinek nyilvánosságra hozataláról, a vármegyék és a főispánok megszüntetéséről, Magyarék lengyelországi és ausztriai útjáról, valamint arról is, hogy az új kormány rengeteg mindent felül fog vizsgálni.

A legfontosabb téma egyértelműen a kegyelmi ügy volt, itt Magyar azt ígérte, hogy az Igazságügyi Minisztériumban lévő dossziét átvizsgálták, az abban foglaltakat kedden délelőtt hozzák nyilvánosságra a kormany.hu/igazsagtetel oldalon. A kormányfő szerint már most elmondható, hogy Varga Judit akkori igazságügyi miniszter felterjesztésében nem javasolt kegyelmet a bicskei gyermekotthon igazgatójának, azt Novák Katalin változtatta meg, egyelőre ismeretlen okból. Magyar szerint más részletek ki fognak derülni, de a teljes képhez kellene a Sándor-palotában lévő dosszié is, ezért azt kérte Sulyok Tamástól, hogy hozza nyilvánosságra azt.

Magyar később a Telex kérdésére elmondta, amennyire ő össze tudta rakni, Varga Judit kabinetje hibázhatott, mert senki nem tájékoztatta a volt minisztert arról, hogy a 40 ügyet tartalmazó felterjesztésben volt változás, de a felelősség őt terhelte, amit vállalt is. Azt is mondta, hogy lesz egy parlamenti vizsgálóbizottság is az ügyben, és módosítani fogják a szabályokat is, hogy a vizsgálóbizottsági üléseken kötelező legyen a részvétel. Ha valaki nem jelenik meg, először nagyobb bírságot kap, majd a következő távollét után a rendőrség fogja bevezetni. Magyar azt várja, hogy egy-két hónapon belül ki fognak derülni a kegyelmi ügy részletei,

és válaszolni fognak az érintettek, akár a volt köztársasági elnök is – a jövőben pedig egy jogszabálymódosítás után a kegyelmi döntéseket és indoklásukat nyilvánosságra kell majd hozni.

Kiderültek Magyar lengyelországi és ausztriai útjának részletei is, Orbán Anita külügy-, Kapitány István gazdasági, Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi, Bóna Szabolcs agrár-, Vitézy Dávid közlekedési és Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért felelős miniszter mennek majd Magyar Péterrel az útra. A kormánytagok kereskedelmi járattal mennek Krakkóba, ahol Magyar találkozik a krakkói érsekkel is, majd vonattal tovább Varsóba, ahol tárgyalnak a lengyel kormánnyal, a lengyel elnökkel, a varsói polgármesterrel és civil szervezetekkel, aztán elutaznak Gdanskba, és Magyar többek közt Lech Wałęsával is beszél majd. Csütörtök reggel utaznak tovább Ausztriába, ahol az osztrák kancellárral és az osztrák elnökkel is találkoznak majd.

Magyar azt is elmondta, hogy az őt kísérő miniszterek személye valamilyen szinten mutatja, hogy milyen témában tárgyalhatnak majd Lengyelországban, de alapvetően ez még egy első kapcsolatfelvétel, leginkább tapogatózás lesz itt. Konkrétumként említette, hogy Vitézy Dávid tárgyalhat egy Varsó–Budapest vasútvonalról, aminek egy részét ki is fogja próbálni Krakkó és Varsó között. Bóna Szabolcsnak is lehet szerepe, hiszen a lengyeleknél is fontos az agrárium, de szerinte Lengyelország fényévekre van Magyarországtól ezen a téren. Magyar azt mondta, sűrű találkozó lesz, és igyekeznek majd ezt a leginkább transzparensen intézni, és tájékoztatni róla.

Magyar arról is beszélt, hogy alapvetően szakítani szeretnének azzal a rendszerrel, hogy a főispánok politikai kinevezettek, a Tisza-kormányban valódi közszolgák lesznek, mondta. Középtávon pedig az egész kormányhivatali rendszert átalakítják, megszűnnek majd a vármegyék, a kormányhivataloktól pedig több hatáskör elkerül, és szakszervekhez kerül át. A kormány emellett rengeteg mindent át fog tekinteni előbb-utóbb, például az állami társaságok igazgatóságait és felügyelőbizottságait, a közmédiát, a harmadik országból érkező munkavállalók helyzetét és a költségvetés valódi helyzetét is. Utóbbinál elhangzott, hogy

a kormány szerint a leköszönő kormány meghamisította a költségvetési számokat, ezt a Fidesz-frakció még a sajtótájékoztató alatt közleményben tagadta.

Magyar emellett rengeteg más dolgot is említett, nagyon röviden:

  • Szívesen meghallgatják Krausz Ferenc álláspontját is abban, hogyan sikerült összehozni az Élvonal Alapítványnál látott konstrukciót, illetve később elmondta, hogy a a kekva alapítványok rendszerét is át kell alakítani;
  • Ha rendeződik a kárpátaljai magyar kisebbség helyzete, akkor kész találkozni Zelenszkijjel, szerinte ha Ukrajna be akar jutni az Európai Unióba, a magyar kisebbség helyzetét rendeznie kell;
  • Szerinte Sulyok korábban megkérdezte őt, hogy kit keressen, ha esetleg le akarna mondani, de nem tudja, hogy igazából mit szeretne tenni, mindenesetre ő hisz abban, hogy ha nem mond le, el fogják tudni mozdítani, és a helyére olyasvalakit tudnak elképzelni, aki a nemzet egységét megtestesítheti;
  • Magyar szerint a Tisza-kormány alatt nem lesznek megszorítások, a cél egyelőre az, hogy tisztán lássanak, de szerinte az előző kormány annyi túlárazott beruházást vitt, hogy van egy nagy pufferük;
  • A miniszterelnök szerint a gazdasági szempontok és a lakosság tűrőképessége indokolja a hatósági benzinárat, később a HírTV riporterének reagálva azt is mondta, hogy most azért nem lenne reális a 480 forintos üzemanyagár, mert sokkal drágább az olaj ára;
  • Az önkormányzatoknak egyelőre be kell fizetniük a szolidaritási adót, mondta Magyar. Hozzátette, hogy össze kell hangolni a különböző elképzeléseket, és nem lehet majd egyfajta megoldást találni, de mindenkivel lesz egyeztetés;
  • A miniszterelnök a nyár második felétől újra országjárásra indulhat.

A teljes közvetítést ide kattintva tudják visszaolvasni.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!