Vitézy Dávid lemondott a fővárosi képviselői mandátumáról
Vitézy Dávid lemondott a fővárosi közgyűlési képviselői mandátumáról és a Podmaniczky Mozgalom frakciójának vezetéséről, mivel ő lett a Tisza-kormány közlekedési és beruházási minisztere. Az erről szóló videóban Vitézy azt is bejelentette, hogy a megüresedő képviselői mandátumát Hutiray Borbála kapja meg, aki eddig a tulajdonosi bizottság külsős tagjaként dolgozott. A Podmaniczky frakció vezetését pedig Gál József veszi át. „Dávid miniszterként, mi pedig képviselőként azon fogunk dolgozni a jövőben is, hogy a kormány és a főváros együttműködését új alapokra helyezzük” – mondta az új frakcióvezető, aki eddig a Podmaniczky Mozgalom képviselőjeként vett részt a Fővárosi Közgyűlés munkájában.
Vitézy arról is beszélt a videóban, hogy nem lehetett nemet mondani arra a lehetőségre, hogy miniszterként az egész ország közlekedéspolitikáját és infrastrukturális fejlesztését előre tudja mozdítani. Budapestet is úgy tudja legjobban szolgálni, ha a legkisebb településtől a legnagyobbig új lendületet adnak az uniós pénzek hazahozatalával az ország fejlesztésének. „Budapesten is így fog a legtöbb dolog történni, ha miniszterként ezt a munkát el tudom kezdeni.”