Vitézy Dávid kirúgta a MÁV gazdasági vezérigazgató-helyettesét

Felmentette Dányi Gábort, a MÁV gazdasági vezérigazgató-helyettesét Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter – értesült a HVG.

Vitézy Dávid a múlt pénteki Egyenes Beszédben úgy fogalmazott: „Meg fogjuk nézni azokat az ügyeket, amelyek a MÁV-ot érintik, és ennek nyomán fogjuk meghozni azokat a döntéseket, hogy milyen struktúrában történik a MÁV vezetése a jövőben.”

Dányi Gábor 2024. január elseje óta töltötte be a posztját, előtte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökhelyetteseként, a szaktárca és a Miniszterelnökség helyettes államtitkáraként dolgozott, emellett a Lázár János-féle Építési és Közlekedési Minisztérium miniszteri biztosa, valamint a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. igazgatóságának elnöke volt.

A személycserét kedd délután a MÁV is megerősítette, közleményükben azt írták, hogy a tulajdonosi joggyakorló a keddi nappal felmentette pozíciójából Dányi Gábor Zoltán MÁV Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettest.

„A cégcsoport munkatársainak adott tájékoztatás hangsúlyozta, hogy a vezetőváltás egyúttal egy működési korszak lezárását, és egy új struktúra építésének a kezdetét is jelenti. Ennek az új – elsősorban közlekedésszakmai alapokon nyugvó – szakasznak a megalapozására és vezetésére Bakos Krisztina kapott megbízást, aki kontrolling főigazgatóként már hosszú ideje bizonyította szaktudását és elkötelezettségét a cégcsoportnál” – írták. Hozzátették, hogy Bakos Krisztina az eredeti pozícióját megtartva végzi a gazdasági terület vezetését is.

A közleményben arról is írtak, hogy az állam tulajdonosi jogait gyakorló Közlekedési és Beruházási Minisztérium (KBM) vezetése – a portfóliójába tartozó más állami cégekhez hasonlóan – megkezdte a MÁV-csoport átvilágítását, és e folyamat eredményeként további személyi változások sem zárhatók ki.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!