Válaszolt a Sándor-palota arra, hogy kérte-e már a kormány a kegyelmi ügy iratainak kiadását
„A Sándor-palotához szerda 11 óráig nem érkezett a Kormánytól hivatalos megkeresés az ügyben” – válaszolta a köztársasági elnök hivatala a Telex kérdésére. Sulyok Tamás hivatala kedden közölte, hogy „hivatalos megkeresés esetén” átadja a K. Endre kegyelmi ügyében született iratokat a kormánynak.
Magyar Péter miniszterelnök hétfői és keddi sajtótájékoztatóján is felszólította Sulyok Tamást, hogy hozza nyilvánosságra a kegyelmi ügy iratait. A miniszterelnök kedden a Miniszterelnökség Alkotmány utcai épületében tartott sajtótájékoztatóján hozta nyilvánosságra a kegyelmi ügy dokumentációjának egyik felét, ami eddig az Igazságügyi Minisztériumban volt. Az iratokból az derül ki, hogy az Igazságügyi Minisztérium nem támogatta a felterjesztést, amiben K. Endre szerepelt, de a köztársasági elnök ettől eltérő döntését végül ellenjegyezte az akkori igazságügyi miniszter, Varga Judit. Ezzel kapcsolatban Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium korábbi kegyelmi ügyekért felelős államtitkára a Telexnek azt mondta, az volt az általános megállapodás a kegyelmi főosztály és a miniszter között, hogy a köztársasági elnök kegyelmi döntéseit nem vitatják. Répássy azt mondta, Novák Katalin a pápalátogatás miatt sürgette a kegyelmi döntést, de ha volt is lobbi K. Endre kegyelmi kérvényével kapcsolatban, az nem a minisztériumban volt. A kedden nyilvánosságra hozott dokumentumokat ebben a cikkben mutattuk be részletesen.
Magyar Péter korábban azt mondta, ha az Igazságügyi Minisztériumi dossziéból azt látják, hogy az nem teljes, akkor elvárják a köztársasági elnöktől, hogy hozza nyilvánosságra a teljes anyagot, és felszólította Sulyok Tamás köztársasági elnököt, hogy ezt kedd munkaidő végéig tegye meg. A Sándor-palota szerdán a Telex kérdésére megerősítette: „Ahogyan azt a keddi közleményünkben is nyilvánvalóvá tettük, a Sándor-palota az üggyel kapcsolatban a hivatalban található dokumentumokat kész átadni a Kormány képviselőjének.”
A kegyelmi kérvények kezelése az Igazságügyi Minisztérium alá tartozó kegyelmi főosztályhoz tartozik, a hivatalos szolgálati út alapján feltehetően ebben az esetben is a főosztály kérheti ki a dokumentumokat a köztársasági elnök hivatalától.