Afganisztán
A kardokkal felszerelt, rejtélyes nindzsabombát vethették be az al-Kaida vezére ellen
Az R9X létét sosem ismerte el az amerikai kormány, de a gyanú szerint már tavaly is használták Afganisztánban.
A CIA megölte az al-Kaida vezérét egy afganisztáni dróntámadásban
Ajmán az-Zavahiri halála Oszama bin Laden likvidálása óta a legnagyobb csapás a nemzetközi terrorszervezetnek.
Afganisztáni földrengés: akadozik a mentés, miközben meghaladta az ezret a halottak száma
A tálibok hatalomátvétele után rengeteg nemzetközi segélyszervezet elhagyta az országot.
Csaknem ezer halottja van a hajnali afganisztáni földrengésnek
Akkora volt az ereje, hogy ötszáz kilométeres körzetben érezni lehetett.
A II. világháború óta nem volt annyi gyermekmenekült a világon, mint tavaly
2021-ben 36,5 millió gyerek kényszerült elhagyni otthonát, ami rekordmagas számnak számít, és ebben még nincs benne az orosz-ukrán háború miatt elmenekült gyerekek száma.
Ezentúl csak eltakart arccal állhatnak kamera elé a női műsorvezetők Afganisztánban
A tálib erkölcsvédelmi minisztérium szerint ez csak egy „tanács”, de a tévécsatornáknak május 21-ig eleget kell tenniük ennek.
Teljes testet elfedő burka viselését vezették be Afganisztánban a nyilvános helyeken
A tavaly augusztusi hatalomra jutása óta ez a legszigorúbb jogkorlátozásuk a nőkkel szemben a radikális iszlamista táliboknak.
Felrobbantottak egy mecsetet a tálib uralom alatt álló Afganisztánban
A felelős feltehetően a még a táliboknál is szélsőségesebb Iszlám Állam helyi „tartománya” lehet.
„Egyetlen apa sem akarja eladni a fia veséjét, de nem volt más lehetőség” – felpörgött az...
A közép-ázsiai országban drámai humanitárius krízis bontakozott ki, aminek következtében az északnyugati Herátban felpörgött az illegális szervkereskedelem.
Betiltják a tálibok az ópiummák termesztését
Habár hatalomátvételük óta a tálib kormány egyik jelentős bevételforrása pont az ópiumtermesztésből származott.