Alekszej Navalnij
Navalnij halála előtt hónapokkal azt mondta az ügyvédjének: úgy gondolja, folyamatosan mérgezik
Olga Mihajlova ügyvéd azt mondta, az orosz ellenzéki politikus egész jogi csapata aggódott az egészsége miatt.
Navalnij özvegye Putyin elleni tiltakozásra hívja az oroszokat
Férje, Alekszej Navalnij egyik utolsó nyilvános üzenetében erre buzdította az embereket.
Még a temetése után két nappal is tömegek látogatnak el Navalnij sírjához
A gyászolókat rendőrök figyelik.
Szijjártó éppen Navalnij temetése napján posztolt kedélyesen cseverészős videót Szergej Lavrovval
A béke 0. feltétele: a párbeszéd – írta a videó alá.
Legalább két embert, köztük egy ellenzéki politikust is őrizetbe vettek Navalnij moszkvai temetése...
Pénteken Moszkvában temették el az orosz ellenzéki politikust. A tömeg egy része azt skandálta, hogy „gyilkos Putyin”, közben egy Frank Sinatra-dal és a Terminator főcíme szólt.
Szinte egyhangúlag támogatták az EP-ben a Navalnij halála miatt kiadott nyilatkozatot, a Fidesz...
A Putyin felelősségre vonását követelő állásfoglalásba Ukrajna katonai támogatásának folytatása is bekerült.
Gyöngyösi: A fideszes EP-képviselők nem voltak bent Navalnij özvegyének beszédénél
A fideszes Gál Kinga egy délutáni vitában együttérzését fejezte ki és egyetértett azzal, hogy ki kell vizsgálni Navalnij halálának körülményeit.
Navalnij özvegye: Putyinnak felelnie kell azért, amit Alekszejjel, a hazámmal és egy szomszéd...
Pénteken lesz a temetés, nem vagyok benne biztos, hogy a megemlékezőket letartóztatják-e, mondta az Európai Parlament tagjainak szerdán Julija Navalnaja.
Pénteken temetik el Alekszej Navalnijt Moszkvában
Az orosz ellenzéki vezető február 16-án halt meg. A csapatát több moszkvai templom is visszautasította, mielőtt megtalálták a búcsúztatás helyszínét.
Orbán Navalnijról: Sovinisztáknak nem jár tisztelet, egyébként pedig nyugodjon békében
Az ellenzéki pártok egyperces néma felállással emlékeztek a parlamentben a nemrég meghalt orosz ellenzéki politikusra, a kormánypártok és a Mi Hazánk képviselői viszont ülve maradtak.