Amerikai elnök

Joe Biden felszólította az Ukrajnában tartózkodó amerikai állampolgárokat, hogy hagyják el az...
Az amerikai elnök arról is beszélt, hogy gyorsan eszkalálódhat a helyzet Ukrajnában.
Hat hónapig radioaktívat vizelt a későbbi amerikai elnök, miután kigányolt egy leolvadt atomreaktort
Jimmy Carter vezette a brigádot, amely egy kanadai reaktor meghibásodása után rendet rakott. Azt mondták, nem biztos, hogy ezek után lesz gyereke, de mégis lett négy. Most a 98. évét tapossa, egy...
Az amerikai elnök limuzinját a leszerelése után addig lövik, amíg darabjaira nem hullik, aztán...
Persze csak a következő elnök biztonsága miatt. Azzal, hogy elpusztítják a kocsit, megőrzik a titkait is, így nincs ugyanis lehetőség arra, hogy valaki ellopja és esetleges biztonsági rések után...
Joe Biden az Iszlám Államnak: Még nem végeztünk veletek
Az amerikai elnök keddi beszédében elmondta, felelősséget vállal a döntéseiért, a terrorizmust pedig ott fogja üldözni, ahol ma van, nem pedig ott, ahol két évtizeddel ezelőtt volt.
Joe Biden megfelelő körülmények mellett és egy fontos feltétellel találkozna Kim Dzsongunnal
Az amerikai elnök erről egy pénteki sajtóértekezleten beszélt, amit a dél-koreai elnökkel tartott a Fehér Házban.
Ha Meghan Markle indul az amerikai elnökségért, Trump is így tesz, hogy legyőzhesse
A volt elnök olyannyira nem kedveli a sussexi hercegnét, hogy ha elnökjelölt lenne 2024-ben, még inkább fontolóra venné az indulást.
Meghan Markle amerikai elnök lenne
Legalábbis a brit bulvárlapok szerint, akik többször is támadták már a hercegnét vélt vagy valós hataloméhsége miatt.
Joe Biden német juhászkutyáit kiköltöztették a Fehér Házból, mert az egyik túl agresszív volt
A fiatalabb kutya agresszívan viselkedett a biztonsági személyzet egyik tagjával.
Az elnöki kutyák mellett aligátor és kecske is élt már a Fehér Házban
Trump régi elnöki hagyományt szakított meg azzal, hogy 2017 és 2021 között se kutyája, se macskája nemvolt. Most Bidenékkel együtt kutyák is újra beköltöztek a Fehér Házba. Képekben mutatjuk meg,...
Kövess minket Facebookon is!