Bíróság

Az abdai Árpi bácsi csak azt szeretné, hogy mondja ki a bíróság: nem gyilkolta meg a fiát
A 81 éves férfi öt éve konyhakéssel leszúrta a rá támadó részeg, agresszív fiát. Elítélték, börtönbe került, de a Kúria visszadobta az ügyet. Hétfőn ismét bíróság elé állt.
Rómába ment nyaralni, két hetet ült börtönben egy férfi, akinek visszaéltek ellopott irataival
Hetey Gergő iratait 2006-ban lopták el, 2014-ben Olaszországban egy évre ítélték a fantom-Heteyt, aki erről mit sem tudott.
Rendhagyó módon levelet küldött a bíróknak a Fővárosi Törvényszék elnöke a közelgő...
A levél azért furcsa, mert a bírák titkos, többségi szavazással döntenek arról, hogy kit jelölnek maguk közül az Országos Bírósági Tanácsba.
A bíróság szerint rendben volt a rendőri intézkedés a tüntetésen, amelyen Hadházy megsérült a...
A képviselő feljelentést tett, mert szerinte bántalmazták, a bíróság most ezt utasította el.
Ennyire nőnek a gyorshajtás büntetési tételei szeptembertől
A Margit hídon már 55 km/órás tempó is 39 ezer forintos büntetéssel jár majd, persze csak ha mérik.
A nebraskai szenátor, aki beperelte Istent
Ernie Chambers sikertelenül próbálta elérni Istent különféle természeti katasztrófák után, hogy kérdőre vonja, úgyhogy bíróságra vitte az ügyet. Mások is próbálkoztak ilyesmivel, kevés sikerrel, az...
Trump kontra CNN – a bíróság visszadobta a volt amerikai elnök keresetét
Véleményt mondtak róla, és ez belefér, nem számít rágalmazásnak.
Felmentették Kevin Spacey-t a szexuális erőszak vádjai alól Londonban
A 64 éves színészt 2022-ben vádolta meg a brit ügyészség.
Kövess minket Facebookon is!