Bíróság

Alkotmányjogi panaszt nyújtott be a lúgos orvos ügyvédje
Bene Krisztián a Kúria ítéletének felülvizsgálását akarja elérni.
Megint elnapolták Benjámin Netanjahu tárgyalását
Az izraeli kormányfőnek csalás, közhivatallal való visszaélés és korrupció megalapozott gyanúja miatt kellett volna bíróság elé állnia január 13-án, de a járvány közbeszólt.
Azt hitte, élettársa lánya lenyúlja svájci nyugdíját, ezért ölt a fóti emberölés gyanúsítottja
A bíróság vasárnap elrendelte a 86 éves férfi letartóztatását, amit az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyintézetben kell letöltenie.
Óvadék ellenében sem engedték szabadon a Wikileaks alapítóját
A londoni bíróság nem csak az Egyesült Államok kiadatási kérelmét, Julian Assange védőinek indítványát is elutasította.
Bíróság elé állítják Belgiumban a 2015-ös párizsi terrortámadás egyetlen, még élő elkövetőjét
Szalah Abdeszlamot a 2015-ös, 130 áldozatot követelő párizsi merényletsorozat után fogták el Belgiumban.
Mégis kivégezhetik a horrorfilmet idéző gyilkosságért elítélt amerikai nőt
Az Egyesült Államok fellebbviteli bíróságának friss döntése utat nyitott a felfüggesztések között.
Több mint öt év börtönbüntetésre ítélték a legismertebb szaúdi nőjogi aktivistát
Ludzsejn al-Hadhlúlt terrorizmussal és az ország közrendjének megzavarásával vádolják.
Felfüggesztett börtönbüntetést kért az ügyészség Fekete-Győr Andrásra az előkészítő tárgyalásán
A Momentum Mozgalom elnöke 2018 decemberében dobott füstgránátot a rendőrök felé.
Életfogytiglanra ítélték a Thalys expresszvonaton lövöldöző terroristát
A támadást Szíriában tervezték meg, a merénylő Törökországon keresztül érkezett Európába, de a fegyvere nem működött, és a vonaton szembetalálta magát két szabadságos amerikai katonával.
Kövess minket Facebookon is!