Bombariadó
Több mint kétszáz belgrádi iskolában volt bombariadó
Az utóbbi hónapokban több mint ezer bejelentés érkezett robbanószerkezetekről Szerbiában, eddig minden fenyegetés hamisnak bizonyult.
Bombariadó – fenyegető üzenetet küldtek több budapesti fürdőnek
A Rudasban, a Széchenyiben és a Lukács fürdőben is bombariadó van.
130 szerbiai iskolában volt bombariadó, főleg a Vajdaságban
A belügyminiszter szerint a hamis riasztásokat azért kapják, amiért nem szankcionálták Oroszországot.
Szerb bombariadók: négy nap alatt nyolc ember ellen indult eljárás
Kiderült, hogy érkezett fenyegető levél Lengyelországból, Gambiából, Iránból, Nigériából, Ukrajnából és Oroszországból is.
Bombariadó volt a Szabó Ervin Könyvtárban és a Paskál fürdőben is
Robbanószerkezetet egyik esetben sem találtak, közveszéllyel fenyegetés miatt ismeretlen tettes ellen indult nyomozás.
Bombariadó volt a Széchenyi és a Lukács fürdőben is
A tűzszerészek sehol nem találtak robbanószert, így mindkét fürdő újra megnyitott. A rendőrség közveszéllyel fenyegetés miatt ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást.
Majdnem száz belgrádi iskolában volt bombariadó hétfőn reggel
Mint kiderült, hamis riasztásokról volt szó.
Most a pécsi egyetemen van bombariadó, múlt héten plázákban, múzeumokban volt
Százaknak kellett elhagyni az épületet Pécsen.
Bombariadók sorozata volt pénteken az országban, a Corvin Plázát kétszer ürítették ki
Korábban a Győr Plázát és a népligeti buszpályaudvart is fenyegetés érte. Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz.
Bombariadó volt a Szépművészeti Múzeumban
A rendőrség közveszéllyel fenyegetés gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.