Budapest
Rendőrmotoros felvezetéssel szállítottak kórházba egy belázasodott ukrán kisbabát Budapesten
Egy Ukrajnából elmenekült család helyismeret hiányában eltévedt a fővárosban.
Az eddig tervezett 19%-nál nagyobb taxitarifa-emelés is jöhet
A csütörtöki főváros-taxisok tárgyaláson Budapest vezetése is elfogadta, hogy akár 23-24%-kal drágulhasson a tarifa.
Az Üllői úti kerékpársávért és a bringázható Lánchídért tekernek idén az I bike Budapesten
A több mint tízezer kerékpárost megmozgató bringás felvonulás idén április 23-án, szombaton lesz.
Káros-veszélyes szinten a szálló por mennyisége Budapesten
A következő napokban sem várható, hogy a szálló por szintje jelentősen csökkenne.
Hipós vizet ivott hét gyerek egy csepeli óvodában
A polgármester szerint a gyerekek jól vannak, de megfigyelésre kórházba szállították őket.
Körülbelül 80 millió forintot költött az ukrajnai menekültek megsegítésére a főváros
Több mint 200 férőhelyet tartanak fenn a menekültek elszállásolására, és naponta 500-600 adag ételt osztanak ki közöttük.
Novák Katalin részvételével megnyílt a budai egyszülős központ
A megválasztott köztársasági elnök az ünnepségen hungarikumnak nevezte az intézményt.
A 3-as metró orosz szerelvényeihez egy hónapja nem jön alkatrész
Kérdés, hogy a háború alatt egyáltalán gyártják-e a budapesti metrószerelvények alkatrészeit.
Tranzitvárót nyit a kormány a BOK Sportcsarnokban
Helyben lesz kihelyezett MÁV nemzetközi jegypénztár, orvosi ellátás és idegenrendészeti ügyintézés is.
Még a Szabadság-szobornál is magasabbra tör a Citadella új, 106 millió forintból elkészült...
Elsőként március 15-én vonták fel rajta a nemzeti lobogót.