Budapest
A fideszesek többsége sem hiszi, hogy Gulyásék nem érnek rá kampányolni, és ezért nem indulnak...
A Publicus Intézet friss felmérés szerint a kormánypárti szavazók ötöde szerint inkább az lehet a visszalépések oka, hogy az ellenzéki összefogás miatt tartanak a fővárosi bukástól.
Mi lehet a baj a biatorbágyi bicikliúttal?
A Budapest-Balaton-bicikliút átvezetne a Pest megyei településen is, de a helyiek eléggé tiltakoznak ellene – miközben egy fontos helyszíne lenne a bicikliútnak. Megnéztük a helyszínen, mik lehetnek...
Meg vannak számlálva a 180 éves Radetzky-laktanya napjai a Bem téren
Heteken belül elkezdődhet a csaknem teljes bontás, három év múlva szálloda és irodaház lehet az egykori laktanya helyén.
250 millió forintból állítják helyre három budapesti épület korábban megsemmisült díszes tetőidomait
A Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. koordinálásával, kiemelt jelentőségű beruházás keretében kerülnek vissza többek közt az ELTE jogi karára és a Műegyetemre is a kupolák.
Vitézy: Itt az első budapesti S-Bahn
Kiírták a Déli Körvasút legnagyobb kivitelezési tenderét, az építkezés öt évig tarthat.
Indul az ötletelés az új Nagykörútról
Online kérdőívben várja november 11-éig a budapestiek véleményét a körút jövőjéről a fővárosi önkormányzat. Felkészül: Margit-negyed.
Több mint 55 millió forintnyi speedet találtak két férfinél Kőbányán
Több millió forint és 7000 euró is előkerült.
Megfoszthatják a hibrideseket az ingyenes parkolástól Budapesten
Még idén a közgyűlés elé kerülhet a parkolási reform.
Fürjes felajánlotta, hogy a kormány befejezi a Biodómot
A kormány nem enged sem adóemelést, sem hitelfelvételt a fővárosnak, viszont átvállalna 60 milliárdos fejlesztési költséget az államtitkár szerint.