Budapest

Szentkirályi Alexandra jelentette be, hogy megépül a Diákváros
A Diákváros megépítését már évek óta ígéri a kormány a budapestieknek. A Fidesz frakcióvezetője most jelentette be, hogy megvalósulhat a projekt, ami 12 ezer diáknak adhat majd otthont.
1600 forint lesz a legolcsóbb étel a budapesti karácsonyi vásárokban
Pénteken kezdődik a karácsonyi vásár a Bazilikánál és a Vörösmarty téren, ahol tavaly 6500 forint volt egy lángos, de ismét lesznek fix áras ételek.
Szökés veszélye miatt letartóztatták az ír férfit, aki meggyilkolt egy amerikai nőt Budapesten
A végzés ellen nemcsak a gyanúsított és a védője, hanem az ügyész is fellebbezett.
„Mennyire megbízható a rendőrség Budapesten?” – erre is rákeresett az eltűnt amerikai nő gyilkosa
Az ír férfi bőröndbe csomagolta, majd Szigligetnél rejtette el az áldozat holttestét.
Máshol lakásokká alakítják az üres irodákat, de nálunk ehhez még nem elég drága a lakhatás
Az Egyesült Államokban már több mint százezer lakást hoztak létre üresen álló irodaépületekben, nálunk nem biztos, hogy ez lesz a megoldás a lakhatási válságra.
Lakásárcsökkenés kellene Budapesten, hogy teljesüljön a kormány célja
Nagy Márton azt szeretné, hogy egymillió forint alatt maradjon a lakáson négyzetméterára a fővárosban, de átlagosan már most is felette van.
Robbanás okozhatott tüzet egy XX. kerületi lakásban
A tűz a konyhában keletkezett, majd továbbterjedt.
Gazdag ázsiai turistákat csábítana Budapestre Orbán Ráhel a megújult Gellért Szállóval
A miniszterelnök lánya az 1920-as éveket szeretné visszahozni Budapestre.
A nagykörúti kerékpársáv is kap a kis műanyag elválasztókból
Az elhajló pollereken kívül a kritikusabb kereszteződéseknél pirosra festik az utat.
Kövess minket Facebookon is!