Ellehetetlenítési törvény

A Fidesz megakadályozta, hogy az ellenzék parlamenti obstrukcióval tiltakozzon az...
Nem nyomják át kivételes eljárásban a törvényjavaslatot, de nem is lehet róla sokáig vitázni kedden. Nyolc perccel az ülés kezdete előtt hívták össze a házbizottságot, hogy átírják a napirendet.
Halász János: Papagájként jól hajtogatják az előre megírt kérdéseket
A benyújtás óta először szólalt meg az ellehetetlenítési törvényt jegyző fideszes képviselő. Az igazságügyi bizottság ülése után arról próbáltuk kérdezni Halász Jánost, hogy szerinte mely...
A bizottságban már megszavazták az ellehetetlenítési törvényt, a parlamenté a végső szó
Tárgysorozatba vették a fideszes javaslatot, és innen már csak egy lépés a szavazás. Cseh Katalin szerint a Fidesz utolsó, kétségbeesett kapálózása ez a törvény, Szabó Tímea szerint Putyin-csicskát...
Több pénz, több ember – duplájára nőtt a Szuverenitásvédelmi Hivatal költségvetése egy év alatt
A hivatal kiadásai összességében a 2024-es 2,5 milliárdról 2025-ben 6,2 milliárdra nőttek. Van olyan tétel, ami harminc-, de olyan is, ami hatvanszorosára nőtt egy év alatt.
Nincs miről tárgyalni: vissza kell vonni!
A sokkolóan abszurd és káros ellehetetlenítési törvényjavaslattal egy dolgot lehet tenni: visszavonni. Vagy ha elfogadják, küzdeni ellene.
Az, amit a hatalom nem kontrollál, útban van nekik
Egész napos élő műsorral jelentkeztünk az adó 1% leadásának utolsó előtti napján: vendégünk volt Karácsony Gergely, Gulyás Márton, Tapasztó Orsi, Rácz András, Nemes Jeles László, Schwab Richárd, Ács...
„Szerintem Putyin veszélyezteti Magyarország szuverenitását”
Az ellehetetlenítési törvény ellen szerveztek tüntetést vasárnap estére a Kossuth térre. A tüntetők a szabad véleménynyilvánítás szabadságát féltik, és szerintük a hatalom azért nyúl ilyen...
Így tudja elmagyarázni a fideszes ismerősének, hogy mi a baj az „átláthatósági törvénnyel”
Hallotta azt, hogy „a törvény csak az átláthatóságról szól”, „máshol is van ilyen”, vagy hogy „aki nem tett semmi rosszat, nem sipákol”? Akik ezt mondják, nincs igazuk, de érvekkel talán őket is meg...
Lánczi Tamás: Lehet valaki úgy is propagandista, hogy erről nem tud
És az is előfordulhat, hogy külföldről direktben finanszíroznak magyar újságírókat, mondta a Heti Naplónak a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke.
Vége van, Viki! – skandálta Lengyel Tamással a tömeg a tüntetőkkel megtelt Kossuth téren
A Halász János fideszes képviselő által a héten benyújtott javaslat ellen tiltakoznak a tüntetők. Pankotai Lili üzent Orbán Viktornak és azt mondta, szerinte a Szuverenitásvédelmi Hivatal az új ÁVH.
Kövess minket Facebookon is!