Ellehetetlenítési törvény
Budapest döntött: eredménytelenek a BKK és BKV cégvezetői pályázatok, elítélik az...
A közgyűlés elfogadta a sajtó- és véleményszabadság melletti kiállást, határoztak a BKV és a BKK cégvezetői pályázatáról, a főváros és cégeinek átvilágításáról, majd félbeszakadt az ülés.
Semmi sem jelent nagyobb veszélyt az országra, mint a Fidesz – interjú Dobrev Klárával
Szerinte Gyurcsány Ferenc visszavonulásának menete nagyon is jellemző volt Gyurcsány Ferencre, és jelenleg két nagy jobboldali párt van Magyarországon. Úgy érzi, most mindenképp kint kell lennie a...
Gulyás Gergelynek fogalma sincs, ki szervezte a Harcosok Klubját
A kormány szerint ukránok állnak a banki csalások 80 százaléka mögött. Az árrésstopot jónak tartják, így augusztus végéig meghosszabbították. Kövesse percről percre a kormányinfót a Telexen.
Pólóosztás, szórólapozás, papírmasé figurák, fasisztázás a Fővárosi Közgyűlés ülésén
A képviselők rögtön az első napirendnél, a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslatról szóló állásfoglalásnál egymásnak estek, délig nem is léptek tovább.
A NAV egyelőre nem kommentálja az ellehetetlenítési törvényt és a már felajánlott 1 százalékok...
Az adóhivatal csak a már kihirdetett jogszabályok alkalmazásáról ad tájékoztatást.
Megszavazták a bizottságban, aztán letagadták a fideszesek, hogy a törvénnyel visszamenőleg...
Hozzászólás nélkül megszavazták a fideszesek a parlament igazságügyi bizottságában azt a módosító javaslatot, amivel már idén elvonhatnák az 1%-os felajánlásokat a Szuverenitásvédelmi Hivatal által...
Semmilyen eszközt nem zár ki az Európai Bizottság az ellehetetlenítési törvényjavaslat miatt
Michael McGrath jogállamisági biztos elismételte: a tervezet elfogadása az uniós jog és elvek komoly megsértését jelentené.
Lázár odavetett fenyegetése megmutatta, mi az ellehetetlenítési törvény valódi célja
Az építési és közlekedésügyi miniszter érti, ha „az újságíró félti az egzisztenciáját”. Nem azt féltjük, de Lázár ezzel leleplezte a kormány valódi szándékát.
Tizenegyedik tüntetését is megtartotta Hadházy Ákos, virágot dobott a Szuverenitásvédelmi Hivatal...
A független országgyűlési képviselő már több mint két hónapja tüntet heti rendszerességgel a kormány intézkedései ellen. Kedden is bejelentette, nem fogja abbahagyni a megmozdulásokat.
Felajánlod az adód 1 százalékát valakinek, aztán jönne az állam, és odaadná másnak
Ez nem Románia, hogy utólag találnak ki jogszabályokat, mondta nemrég Orbán Viktor, aztán most már az idén felajánlott 1 százalékokat is elvennék a Szuverenitásvédelmi Hivatal által megbélyegzett...