Elnök
Enyedi Ildikó zsűrielnök lesz az idei cannes-i filmfesztiválon
„Világszerte elismert alkotásaival Enyedi Ildikó egy szépségében és finomságában lenyűgöző életművet alkot” – mondták a filmfesztivál szervezői.
Visszatérne Brazíliába az exelnök, aki választási bukása után Floridába menekült
Jair Bolsonaro március 30-án repülne vissza hazájába – épp akkor, amikor az új elnök Kínába látogat.
Főnöke a főnökeinek? A kuratórium elnöke beosztottként is dolgozik a pécsi egyetemen
Bódis József a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó alapítvány élén álló vezető. A kuratórium elnöke azonban az egyetem egyik klinikáján és intézetében is dolgozik, ahol 500 ezer és 1 millió forintos...
Kiemelt stratégia partnere lesz Magyarországnak Azerbajdzsán
Az azeri elnök – aki Novák Katalinnal is találkozott – arról beszélt, hogy országának bőven van energiája az európai igények kielégítésére.
Letartóztatták a dél-szudáni elnök bepisiléséről készült videót kiszivárogtató újságírókat
Salva Kiir „balesete” a múlt hónapban történt, miközben egy rendezvényen a nemzeti himnuszt énekelte.
Madaras Norbert lett a Magyar Vízilabda Szövetség új elnöke
Madaras Norbert játékosként két olimpiai bajnoki címet szerzett, a magyar vízilabda egyetlen kétszeres világbajnoka, négyszeres Bajnokok Ligája-győztes.
Független ügyész vizsgálja a Trump ellen zajló büntetőjogi pereket
A háborús bűnökkel foglalkozó ügyész Jack Smith munkájára különösen most van szükség, miután Trump bejelentette, ismét indul az elnökségért.
Donald Trump bejelentette, ismét elindul az elnökségért
Várhatóan Ron DeSantis floridai kormányzóval kell majd összecsapnia a 2024-es republikánus jelöltségért.
Leszavazták az eddigi elnöküket a bírók a Pesti Központi Kerületi Bíróságon
Kádárné Báló Ágnes elnök újra pályázott a posztra, de az ott dolgozó bírók a másik jelöltnek adtak bizalmat. Még nem dőlt el, hogy ennek ellenére kinevezik-e újra.
ATV: A gazdasági elnökhelyettes lesz az OMSZ ideiglenes vezetője
Hanyecz László nem írta alá a közös közleményt, amiben a vezetőség a politikai nyomásgyakorlás ellen tiltakozik.