Építési és Közlekedési Minisztérium
Lázár János bejelentette, hogy megkezdték a vasúti hulladék elszállítását Rákosrendezőről
A miniszter szerint most a fővárosnál pattog
Májustól újabb gyorsforgalmi utak lesznek fizetősek, az állam közel kétmilliárdos pluszbevételt...
A matricaköteles úthálózat kibővül az idén tavaszra elkészülő M44-es úttal.
Mától menet közben is takarítják az InterCityket
Lázár János januárban tízpontos intézkedéscsomagot jelentett be a hazai tömegközlekedés javítására, ezekből kettő indult el április elsejével.
Hiába vett Attila autópálya-matricát, végül mégis 450 ezres pótdíjat kellett fizetnie
A történetben nem is az a kérdés, hogy a jogszabályok alapján az állam megbüntethette-e az autóst. Inkább az, hogy az állam bugyraiban miért nincs megoldás arra, hogy a jóhiszemű állampolgárokat ne...
Tényleg szabálytalan bontás zajlott a leendő Pázmány Campus területén, az ÉKM vizsgálatot indított
Pikó András hívta fel a figyelmet arra, hogy megfelelő óvintézkedések nélkül bontják az azbesztes tetőt, a minisztérium már intézkedett is a kivitelezővel szemben.
Kinevezték az első balatoni főépítészt
Lengl Zoltán külön engedélyeket adhat majd az előírásoktól eltérő építkezéseknek, betartatja a szabályokat, és képzéseket szervez.
Szabad Európa: Az eddigi formájában jogilag védhetetlen volt a pályaudvarok hasznosítására kiírt...
A Közbeszerzési Hatóság állásfoglalása magyarázatot adhat arra, hogy miért írnak ki új pályázatot a legnagyobb pályaudvarok hasznosítására.
A bíróság a magyar félnek adott igazat a GYSEV ügyében, minősített többségi tulajdonos lett a...
Az Építési és Közlekedési Minisztérium szerint még nem ért véget az ügy, Lázár János szerint többé nem szorul háttérbe a magyar érdek.
MÁV: Akkora az érdeklődés az állomásmegújítási programra, hogy új kiírást teszünk közzé
A MÁV-csoport vezérigazgatója szerint sok pályázó nem tudta befutni a szoros határidőt.
Mostantól lehet utólag LED-et szerelni a régebbi autók és motorok fényszórójába
Az engedély az Osram egyes termékeire vonatkozik, és ezeket is csak bizonyos típusú járművekben szabad közúton használni.