Európai Unió
Hány óra is van? Átállította az óráját? Elkezdődött a nyári időszámítás
Az órákat hajnali kettőkor három órára kellett átállítani, amit a telefonok, laptopok és az okoseszközök már megtettek maguktól.
Az e-üzemanyag lehet a benzines és dízelautók utolsó esélye
Németország az utolsó pillanatban akasztotta meg a hagyományos motorral szerelt új autók 2035-től kezdődő betiltásának uniós tervét, de az új üzemanyagfajtára épülő ötletet több ország is támogatja.
Kínába látogat a francia elnök és az Európai Bizottság elnöke áprilisban
Emmanuel Macron és Ursula von der Leyen azt szeretnék elérni, hogy Kína nyomást gyakoroljon Oroszország felé az ukrajnai háború befejezése érdekében.
Tévedés racionális érvekkel magyarázni a sajátos magyar külpolitikát
Ami a magyar Európa-politika látszólag érthetetlen, különutas epizódjai mögött áll, az egy harag-szégyen körforgás. Orbán-diplomácia – a politikai pszichológia értelmezésében.
Scholz: Kifizetődő, hogy az elmúlt években szigorúan szabályozta az EU a bankokat
Az eurót használó tagállamok vezetői szerint a – 2008-as válságra válaszul indított – bankunió ellenállóvá tette a pénzügyi rendszert.
Eurobarometer: Csökkent az EU támogatottsága itthon, főleg a fiataloknál
Ez összefügghet az alapítványi egyetemek Erasmus-ügyi kálváriájával.
Közös fellépést jelentett be Orbán az olcsó ukrán gabona miatt
Hat ország szerint zavart okoz náluk az ukrán gabonaexport segítése, de az EU eddig csak háromnak segített.
Arról ment a legnagyobb üzengetés az EU-csúcson, ami napirenden sem volt
A német kormány autós hajtűkanyarja trollkodott bele az EU-tagok vezetőinek csúcstalálkozójába.
Ha nem vigyáz, az orosz függés után egy másik nagyhatalom karjaiba rohan Európa az energiaválság...
Az orosz gáz kiváltása majdnem mindenhol prioritás. De ki lesz ennek a nagy nyertese?
Ukrajna, zöld ipar és migráció az uniós csúcstalálkozó programján
Lőszervásárlásról, a védelmi és kibocsátásmentes gazdasághoz szükséges iparról, valamint Putyin elfogatóparancsáról is egyeztetnek az EU-tagok vezetői.









