Ferenc pápa
Ferenc pápa is hallgat a Szent Péter téren álló sci-fi betlehemről
Ehelyett inkább a hagyományos betlehemek látogatását ajánlotta.
Hazugságok láncolata pusztítja el az igazságot a Vatikánban
Legalábbis Frédéric Martel francia író regénye szerint. Azt próbálja bizonyítani, hogy a Vatikánban túlsúlyban vannak a meleg papok. Ha ez nem is igazán sikerül neki, arra azért rátapint, hogy ez...
Nyomozást indított a Vatikán Ferenc pápa lájkbotránya miatt
Az Instagramtól szeretnék megtudni, hogyan kerülhetett az egyházfő hivatalos oldalának lájkja egy erotikus kép alá.
A Vatikán közzéteszi a washingtoni pedofil bíboros dossziéját
A koronavírus-járvány miatt fél évet csúszott a 90 éves Theodore McCarrick ügyének nyilvánossá tétele, de nem halasztják tovább.
Vatikán: Az egyház nem támogatja a melegek élettársi kapcsolatát
A Vatikán vezetése szerint a Francisco című filmben korábbi interjúkból vágták össze Ferenc pápa melegjogokról szóló mondatait.
Ferenc pápa támogatja a melegek élettársi kapcsolatát
Szerdán jelent meg Rómában az a dokumentumfilm, ami Ferenc pápa elmúlt hét évét mutatja be, ebben többek között kiáll a melegek családhoz való jogáért.
Ferenc pápa szerint a járvány rámutatott a kapitalizmus hiányosságaira
A pápa új enciklikát adott ki. Átformálná az ENSZ-t, a testvériséget teremtené meg a világban.
Új enciklikát ad ki Ferenc pápa
A testvériség és a társadalmi barátság a témája Ferenc pápa harmadik, Mindannyian testvérek című szövegnek.
Ferenc pápa nem fogadja az amerikai külügyminisztert
Aktív kampányidőszakban senkit nem fogad, Mike Pompeóval sem tesz kivételt.