Gyermekvédelem
Az UNICEF gyermekvédelmi igazgatója szerint sürgősen rendezni kell a kórházban maradt csecsemők...
Szlankó Viola felsorolta az új kormány legsürgetőbb feladatait a gyermekvédelem területén.
A NER nem vett tudomást arról, hogy léteznek cigányok és nevelőotthonok – erős idézetek az Oláh...
Egy beteg ember mosta össze a melegeket a pedofilokkal, a Tiszának nehéz dolga lesz a cigányság felzárkóztatásával, a tamburazenekar előadásáról kivonuló Mi Hazánk tagjait pedig vérlázító bohócoknak...
Nagyon nehezen éltem meg, hogy ennyiszer rugdostak belém – élőben Oláh Ibolyával
Május 9-én egy rendszerváltás népünnepélyén érezte magát a Kossuth téren, és azért harcol, hogy egy normális országban éljen, ami nincs megmérgezve. Szerinte ma nehezebb kitörni egy...
Bántalmazás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a Debreceni Javítóintézetben
Akkor történhetett a bántalmazás, amikor már a rendőrség felügyelte az intézményt.
Gyurkó Szilvia: Meg kell érkeztetni Magyarországra úgy igazán a gyermekjogokat
A Szociális és Családügyi Minisztérium államtitkárjelöltje a 24.hu-nak arról beszélt, minden bántalmazási ügyet kivizsgálnak, de nem akar kitenni további áldozatokat a „bulvárosításnak”.
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság korrupt vezetéséről beszélt egy gyermekvédelmi vezető,...
A Tolna Megyei Gyermekvédelmi Központ korábbi vezetője azt mondta, az SZGYF bizalma akkor rendült meg benne, amikor nem akart elfogadni egy túlárazott, 28 milliós ajánlatot egy tetőszerkezet...
Borzasztó körülmények közül mentettek kutyákat az állatvédők, egy 11 hónapos kislányra bukkantak...
A gyerek koszos volt, a gyermekvédelmisek azonnal kiemelték a kislányt, akire a földön fekve találtak rá az állatvédők.
A legfőbb ügyész szerint nem tártak fel kapcsolatot a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója és...
Soltész volt a gyermekvédelmi területért felelős államtitkár, amikor Juhász Péter Pált kinevezték az intézmény élére.
Nyilvánosságra hozza a bicskei kegyelmi ügy aktáit a Tisza Párt, ha nyer a választáson
Magyar Péter korábban az országjárásán is beszélt arról, hogy felháborítónak tartja a bicskei otthon vezetőjének áprilisi szabadulását.
A veszélyeztetett gyerekek többsége láthatatlan a rendszernek
Egy hónapos munkáját tette közzé a Falakon Túl Munkacsoport, ami a zárt intézetekben bántalmazott gyerekek jövőjéért küzd. A szakemberek konkrét javaslatokat is megfogalmaztak. Szerintük sokszor még...









