Gyilkosság
Saját fegyverével lőttek agyon egy német rendőrt
Egy benzinkúti rablót üldözött a rendőr, de dulakodás közben elvesztette a fegyverét.
30 évet kapott az amerikai nő, aki átrepülte az óceánt, hogy megpróbálja meggyilkolni randiappos...
Aimee Betro 2019-ben utazott Nagy-Britanniába, hogy fegyverrel tegyen rendet egy családi viszályban.
Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt Tolna vármegyében
Órákig eltűntként keresték a gyereket, a holttestet Nagydorog határában találták meg.
A görög apáca, aki több száz embert semmizett ki és kínzott halálra
A tuberkolózis gyógyítása és az üdvözülés címén Mariam Szulakiótisz évekig válogatott módszerekkel tette el láb alól a kolostorába érkező embereket.
Emberöléssé fajult a bokorba pisilés miatt kirobbant vita Újbudán
Egy 51 éves férfit súlyos koponyasérülésekkel szállítottak kórházba, rokona szerint ő csak békíteni próbált.
Bocsánatot kellett kérnie egy ausztrál ügyvédnek, mert mesterséges intelligenciával íratta a...
Az AI nemcsak hamis idézeteket írt a dokumentumokba, de nem létező bírósági ítéletekre is hivatkozott.
Megölte feleségét, majd magával is végzett egy férfi Kunfehértón
Az eset augusztus 10-én történt, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés miatt indított büntetőeljárást.
Dobozos bolognaitól a curryig: az ausztrál gyilkos több évig próbálkozott elhidegült férje...
Erin Patterson két éve ölte meg elhidegült férje családját gyilkos galócával. Férjét nem sikerült, bár többször tett rá kísérletet.
Kivégezték Floridában azt a férfit, aki 1994-ben bozótvágó késsel gyilkolta meg a feleségét és két...
Az amerikai légierő egykori őrmesterének indítéka a válási vita volt.






