Hálapénz
Gerő Ernő három évre szemet hunyt a hálapénzezésnek, hetven év lett belőle
Az 1950-ben ingyenessé tett egészségügyben mindenki gyógyíttatni akarta magát. Megjelentek a várólisták, az orvosok leterheltek lettek, de fizetésemelést nem kaphattak, mert a kommunisták egy kicsit...
Márciustól ellenőrzik a hálapénz elfogadását
A Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársa az orvost megvesztegetni próbáló betegnek vagy hozzátartozójának adhatja ki magát.
Így dolgozik majd az orvosokat és hálapénzeket ellenőrző csapat
A Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai kép- és hangfelvételeket készíthetnek, egy orvost egy évben maximum háromszor ellenőrizhetnek.
„100 ezer a tarifám” – 2 évet és 3 millió forint pénzbírságot kapott a hálapénzt követelő...
Volt, hogy az orvos ugyan kapott pénzt, de kevesellte az összeget, és 150-160 ezer forintot kért. A Fővárosi Ítélőtábla súlyosbította a 74 éves orvos büntetését.
Márciustól külön csapat utazik majd a hálapénzt elfogadó orvosokra
A Nemzeti Védelmi Szolgálaton belül már felállították azt a főosztályt, melynek tagjai egyebek mellett megbízhatósági vizsgálatokkal húzhatják majd csőbe a korrupt orvosokat.
Hogyan tud működni a hálapénz nélküli egészségügy?
Jó-e, hogy egyforma alapbére lesz egy gyógyfürdő reumatológusának és egy szívspecialistának? Kompenzálja-e a béremelés azt, ha egy orvos eddig havi 200 ezer forintot is megkeresett zsebbe? Tényleg...
Átmenetileg megszünteti a fogadott orvossal történő szülést a debreceni Szülészeti Klinika
Egészen addig lesz így, ameddig nem lesznek tiszta viszonyok ezen a területen. A hálapénz kivezetésével indokolják a döntést.
Csilek András infektológus: Koronavírus nélkül a hálapénz is fennmaradt volna
A Magyar Orvosi Kamara BAZ megyei elnöke szerint az egészségügyben dolgozókat végleg megváltoztatta a világjárvány.
Orvosi kamara: Hálapénz helyett szerződéssel választhassanak maguknak szülészorvost a kismamák
Keveredik a magán- és az állami ellátás. A kamara javaslata szerint a kismamáknak az állami kórházzal kellene szerződniük, hogy választott orvosuk vezethesse le a szülést.
K-Monitor: A szülések kétharmadánál kap hálapénzt az orvos
11 ezer ember válaszai alapján elkészült Magyarország első szülésélmény-térképe, ami óriási különbségekre és megkérdőjelezhető orvosi gyakorlatokra mutat rá.