Helyi tudósítás
Gárdonyi Géza családja: Győr néma titka
Még a helyiek nagy többsége sem tudja, hogy az író felesége Győrben van eltemetve, és hogy itt él az unokája felesége és lánya. Ráadásul a városban lakott a megkérdőjelezett származású fia és...
Megválasztották Szijjártó utódját a győri egyetemi alapítvány kuratóriumában
Hetzmann Béla, az állami tulajdonú Rába elnök-vezérigazgatója váltja a külügyminisztert.
Lefújták az első hódmezővásárhelyi LMBTQ-bulit, a szervezők szerint a város erre még nem áll készen
„Az LMBTQ-felforgatók a gyerekektől a szivárványt már elvették, a gyerekeink jövőjét nem hagyjuk ellopni!” – érvelt a zártkörű rendezvény ellen egy sajtótájékoztatón a Mi Hazánk megyei szervezete.
Első fokon felmentették Vári Attilát, volt fideszes pécsi polgármesterjelöltet a sikkasztás vádja...
Az olimpiai bajnok vízilabdázó ügyében eltűntek ugyan adatok, kicseréltek merevlemezeket, de sikkasztás nem történt a bíróság szerint. A vád bejelentette fellebbezési szándékát.
Sorra mondanak fel a vásárhelyi önkormányzat vezetői, Márki-Zay szerint ennek nincs politikai oka
A négy alpolgármesterből mindössze ketten maradtak, de több önkormányzati cégvezető is otthagyta munkahelyét az utóbbi időben. Van, aki mérgező politikai légkörre panaszkodott.
Pótolhatatlan látványosság, kultikus kilátó – ötven éve adták át a pécsi tévétornyot
Pécs egyik legismertebb látványossága kilátóként, vendéglátóhelyként adóállomásként is működik.
Konténerházat intézett a falu Bélának, az utcára került kübekházi férfinak
„Hirdettünk egy ilyen akciót, hogy összefogás Béláért” – mesélte a község polgármestere a fehérre mázolt kerítéssel körülvett új, apró lakról, amely a falu szélén található körforgalom mellett van.
Komoly összefogás mentette meg a Pécsi Harmadik Színház évadját, de a jövője bizonytalan
Sikeres támogatói kampányon van túl a Pécsi Harmadik Színház: az évad megmenekült, de hosszabb távon csak egy visszarendeződés segítene.
Letartóztatták a férfit, aki a gyanú szerint kilökött egy nőt a győri panelház tizedik emeleti...
A férfi rokonai a Telexnek azt mondták, szerintük öngyilkosság történt.
„Törött szíveket rajzolnak a foglalkozásokon a gyerekek” – bizonytalan az Ukrajnából ide menekült...
A civilek szerint kiszámíthatatlan, hogy valóban segítenek-e a menekülteknek azok az intézmények, amelyeknek ez lenne a feladata, és az is kérdéses, eljutnak-e az iskolába a gyerekek.









