Iskola

A tankerület javaslata szerint az alcsútdobozi általános iskola beolvadna egy felcsúti iskolába
„Ez az intézkedés felháborítja a falut pártállásra való tekintet nélkül” – írta olvasónk.
Reggel fél 6-kor kezdődik az oktatás egy indonéziai városban
A kísérletnek az a célja, hogy erősítse a gyerekek fegyelmét.
Még kevesebb lehetne az óvodai és iskolai pszichológus, pedig szakértők szerint már most sincs elég
A tervezet nemcsak a tanárok jogkörét csorbítaná, a tanárokat segítő dolgozókra vonatkozó előírásokon is lazítana: eddig törvényben határozták meg a szakemberek minimális létszámát, ez azonban az új...
Több mint száz embert tartóztattak le, akiknek közük lehet az iráni lányiskolákban történt...
Többek szerint a mérgezésekkel állnak bosszút azokon a lányokon, akik részt vettek a Mahsza Amini halála után kirobbant tüntetéseken.
Tiltakoznak ellene a szülők, hogy a Református Egyház vegye át a XVIII. kerületi Kondor Béla...
Egy tavaly elfogadott törvény alapján az egyház a fenntartói jogokkal a zsebében ingyen megkaphatná az épületet az önkormányzattól.
Nem a közvagyon elherdálására esküdtem fel – kiakadtak, hogy ingyen vinné az egyház az óvodát,...
A békésszentandrási polgármester az Alkotmánybírósághoz fordulna, hogy megakadályozza a két ingatlan elvesztését. Becslése szerint milliárdos ingatlanvagyon kerülne az egyházhoz, többek között park,...
További laptopok, és drónok, programozható robotok is érkeznek majd az iskolákba
Erről Rétvári Bence államtitkár írt Mellár Tamás írásbeli kérdésére.
Különös szagok, tömeges rosszullétek: több száz lányiskolából jelentettek mérgezésgyanús eseteket
Ötezer tanulót is érinthetnek a rejtélyes rosszullétek Iránban. A hatóságok hónapok óta téblábolnak, a szülők szerint a kormányzat gázzal torolja meg az iskolások női jogok melletti kiállását. A...
Gyerekeik ellógott iskolai óráiért börtönbe kerülhetnek a szüleik egy borsodi faluban
A Szabad Európa annak járt utána, hogy miért és hogyan kerülnek a legszegényebbek a legkönnyebben a magyar börtönökbe.
Kövess minket Facebookon is!