Iskola

Hat osztrák iskolaigazgató elkapta a vírust, miközben összegyűltek pálinkát főzni egy, a járvány...
A résztvevők maszkot hordtak, de a kóstoláshoz ugyanazt az egy poharat adták körbe.
Egyre több iskolába kérnek iskolaőröket
Szeptember 1. és december 9. között 278 alkalommal intézkedtek az iskolában.
Harmadszor ázott be a másfél éve 360 millió forintból felújított kaposvári iskola
Az önkormányzat szerint a hibát december 23-ig kijavítják, januárban már zavartalanul kezdődhet a félév.
Több iskolában is hamarabb kezdődik a téli szünet
Vannak intézmények, ahol munkaterv-módosítást kértek, és februárról decemberre helyeztek át tanítás nélküli munkanapokat.
Több mint ötven diákot keresnek a nigériai iskolai támadás után
A tanulók aludtak, amikor a támadók tüzet nyitottak.
Több száz diák tűnt el, miután fegyveresek támadtak egy iskolára Nigériában
Kétszáz gyerek már meglett, de többször ennyit keresnek még a hatóságok.
Orvosegyetemistaként segítettem a tesztelésben, aztán én is megfertőződtem
Mintha 80 éves lennék, és csípőprotézisre várnék, mondta egyetemista forrásunk arról, hogy milyen érzés volt neki a betegség. Beszélt a tesztelésről is, azt mondta, voltak olyan pedagógusok, akik...
Megkéselte osztálytársát egy 14 éves tatabányai diák
Osztálytársa szerint már reggel idegesen érkezett az iskolába. A rendőrök a helyszínen elfogták, a megkéselt fiút pedig kórházba szállították, és megműtötték.
Köznevelési államtitkár: Az intézmények harmadában találtak fertőzött dolgozót
A 9000-ből 3000 intézményben találtak fertőzöttet. A pedagógus hallgatókat nem vonják be a kieső tanárok pótlására.
Mozart-golyó, hotel és rettegő tanárok várták az egyetemistákat a nagy országos vírustesztelésen
Országszerte elkezdődött a bölcsődék, óvodák és iskolák dolgozóinak koronavírus-szűrése, amelyet orvostanhallgatók végeznek. Egyikük azt mesélte a Telexnek, hogy többnyire kedvesek velük, de...
Kövess minket Facebookon is!