Ítélet

Joe Biden a fia után újabb 39 embernek adott kegyelmet egyetlen nap alatt
További 1500 szabadságvesztésre ítélt büntetését pedig enyhítette, ők házi őrizetben ülik le a maradék büntetést.
Áramütéssel akarta megölni két szegedi rab a börtönőrt, amiért nem engedett dohányt és kávét a...
A zárkafelügyelő még épp időben kapta rajta őket, a Szegedi Törvényszék emberölési kísérlet miatt bűnösnek mondta ki a visszaesőket.
Jogerősen pénzbüntetésre ítélték Varju Lászlót
Varju László ezzel elveszíti a mandátumát, időközi választást kell majd tartani Újpesten.
Négy vádlottat is börtönbüntetésre ítéltek a több minisztériumot is érintő korrupciós ügy miatt
Több év börtönt kapott négy vádlott is pénteken a Budapest Környéki Törvényszéken. Az ügynek azonban még messze nincs vége, 50 vádlott még nem kapott ítéletet.
Hét és fél év börtönt kapott a brit nő, aki három évig egy fiókban tartotta a gyerekét
Nem etette rendesen, a hároméves gyerek nem tudott kúszni, beszélni, nem hallgatott a nevére, és egy 10 hónapos fejlettségi szintjén volt, amikor megtalálták.
„Tüske vagyok a köröm alatt ennek a rendszernek” – végéhez közeledik Varju László bírósági ügye
Az országgyűlési képviselőt garázdasággal, testi sértéssel és választási csalással is vádolják. A Kúria kedden nem hozott határozatot, december 3-án kerülhet pont az ügy végére.
Haverja javaslatára zabálással próbálta meg elkerülni a sorkatonaságot egy dél-koreai férfi
Az ötletet adó barátot is elítélték, pedig azt állította, hogy csak viccelt, és nem gondolta, hogy a haverja tényleg bepróbálkozik a trükkel.
Véletlenül elcseréltek egy lombikbébit Izraelben, a bíróság a biológiai szüleinek ítélte a kétéves...
Valamikor a procedúra során véletlenül rossz nőbe ültették be a magzatot, és most ki akarják emelni az így született lányt a nevelőszüleitől, akik viszont fellebbeznek a döntés ellen.
Jogerősen bűnösnek ítélték a plakátokat rongáló pécsi jogász-aktivistát
Heindl Péter 2015 óta rajzol és ír rá a kormány által kihelyezett propagandaplakátokra. Megrovást szabtak ki büntetésként.
Egy év felfüggesztett börtönt kapott a mentős, aki kórház helyett hazavitt egy sérült férfit
A bíróság szerint a mentőápoló közvetlenül veszélyeztette a férfit, de nem okolható a haláláért.
Kövess minket Facebookon is!