Kábítószer

Kinevezték a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztost
Horváth László feladata lesz a kábítószer-ellenes akcióterv kidolgozása.
Balesetet okozott egy veszprémi férfi, aki jogsi nélkül, bedrogozva vezetett
A 24 éves sofőr a 8-as főútnál tért le az útról, majd a kocsi többször átpördült. A hatóságok a férfi ruháit is átkutatták, ekkor találtak rá egy zacskóra, amiben fehér por volt.
11 éves kora óta árult füvet diáktársainak egy érdi tanuló
A rendőrök az iskolában fogták el a most már 18 éves R. Richárdot, a bíróság elrendelte letartóztatását.
Folyamatosan ellenőrzik a budapesti aluljárókat a rendőrök
A rendőrség szerint ennek köszönhetően megszűnt a kábítószerhasználat és a „közterület életvitelszerű használata”.
Kolumbia elnöke szerint a kokain nem rosszabb a whiskynél, és úgy kéne árulni, mint a bort
Gustavo Petro úgy véli, hogy a kokain csak azért illegális, mert Latin-Amerikából származik.
Tavaly olyan sok kokaint vittek be Franciaországba, hogy szakértők fehér cunamiről beszélnek
A hatóságok 47 tonna kokaint foglaltak le, de ez csak töredéke az összmennyiségnek.
Apámnak börtönben kellene meghalnia – véli Dominique Pélicot lánya
Caroline Darian meg van győződve arról, hogy Pélicot őt is bedrogozta és zaklatta, de erre nincs bizonyítéka.
Gisèle Pélicot-nak sikerült: átruházta a szégyent az erőszaktevőire
Húsz év börtönre ítélték a feleségét elkábítva megerőszakoló és más férfiaknak is felajánló Dominique Pélicot-t. A hosszú, nyilvános tárgyalást vállaló nő a saját ügyén túlmutatva mindenkinek a...
Kövess minket Facebookon is!