Kína

Házi őrizetbe kerültek a Debrecenben gyárat építő kínai Semcorp alapítói
A 24.hu-nak a külügy annyit mondott: a vállalat semmilyen fennakadást nem jelzett.
Nyugati vakcinát kínál ügyfeleinek egy kínai állami bank, ha félmillió dollárnál többet kötnek le...
A ritkaságszámba menő nyugati mRNS vakcinákkal csalogatna magához új ügyfeleket egy hongkongi pénzintézet.
Az egyik leghírhedtebb kínai hadúr, Kutyahús tábornok, akinek tengernyi pénze és szeretője volt
Csang Cung-csang három dolgot nem tudott soha megszámolni: hogy mennyi pénze, hány katonája és hány ágyasa van. Az 1900-as évek kínai hadura, aki a legenda szerint elefánttestű és disznóagyú volt.
A világpiaci ár feléért tudja csak eladni a kőolaját Oroszország
Kormány: A szankciók nem működnek. Szankciók: ¯\_(ツ)_/¯
Kína nagyszabású hadgyakorlatot kezdett Tajvan partjainál
Három nappal azután, hogy az amerikai haditengerészet egy rombolója áthaladt a Tajvani-szoroson.
Rendőrökkel csaptak össze egy kínai Covid-teszt-gyár dolgozói
Leépítéseket jelentettek be, és a korábban beígért bért sem fizették ki, a dolgozók tiltakozásba kezdtek.
A zéró-Covid-politikát kritizáló közösségimédia-fiókokat függesztettek fel Kínában
Az országban népszerű közösségi oldal, a Sina Weibo 1120 fiókot függesztett fel ideiglenesen vagy végleg.
Kínai fiatalok direkt el akarják kapni a koronavírust
Van, aki azért, mert már lefoglalt egy utazást, és nem akarja elnapolni.
A kínai turistáknak maszkviselést, a kormányoknak negatív teszt előírását javasolják az EU...
De egyelőre semmi nem kötelező. Közben Dél-Koreában letartóztattak egy kínai férfit, mert karanténba vonulás helyett megszökött a reptérről.
Kövess minket Facebookon is!