Klímazóna

Nem lenne jó időjárás-előrejelző Medárdból, az esetek felében sem jön be a népi jóslat
Nem lesz több a csapadékos nap, sőt, a csapadék mennyisége sem, ha Medárd napján esik, ugyanez a helyzet a napsütéses napokkal is.
Soha nem voltak még májusban ilyen melegek az óceánok
Legalábbis a mérések kezdete óta. A helyzeten az El Niño idén még ronthat.
Világvégévé varázsolták New York látképét a kanadai erdőtüzek
Hetek óta ég a kanadai vadon, New Yorkban közben a világ legrosszabb minőségű levegőjét mérték.
Lehetőleg ne égjünk le, ha kedves az életünk
Az UV-B sugárzás okozta melanómák rövid idő alatt megduplázódtak. Ha kétévenként csak egyszer leégünk, már az is megnöveli a kockázatokat.
2100-ra sem fog kiszáradni a Balaton, de az kérdés, hogy tudjuk-e használni bármire is
Mindig fanyalgunk, hogy kevés a víz a Balatonban, pedig egyre többet fognak meg a medrében a vízügyesek, csak változnak az igényeink. Szakemberek szerint csak néhány évtizedünk van addig, hogy...
Magasról tesznek a kibocsátáscsökkentésre az Exxon és a Chevron részvényesei
Az olajóriások elutasították a szigorúbb kibocsátáscsökkentésre irányuló felhívásokat, ezzel több mint egy tucat éghajlattal kapcsolatos javaslatot dobtak vissza.
Rábólintott a portugál környezetvédelmi hivatal az ország legnagyobb lítiumbányájára
A helyiek évek óta próbálják visszatartani a brit bányavállalatot, amely a szomszédjukban akar külszíni lítiumbányát nyitni. Most a projekt egy lépéssel közelebb került a megvalósításhoz.
Autók és akár repülőgépek üzemanyaga is lehet a használt sütőolajból és az állati tetemekből
Biodízel és bioetanol Magyarországon: piaci alapon még nem éri meg az előállítás, de az uniós előírás miatt a nagy olajcégek kötelesek ilyet is keverni a fosszilis alapú üzemanyagokhoz. Mik az...
Tanuljunk meg együtt élni a varjakkal, csapdákkal úgysem lesz kevesebb belőlük
Forrong a XIII. kerület, miután az önkormányzat csapdákat helyezett ki a varjútámadások miatt. Sokan állatkínzással vádolják a kerületet, már tüntetés is szerveződik az ügyben. Az önkormányzat...
MEKKora ötlet: a II. kerület kecskékre és bárányokra cserélné a fűnyírókat
A kérődző állatok nagyvárosi alkalmazására eddig nem volt példa Magyarországon, de a jelek szerint nem csak az állatoknak jön be a nagyvárosi gyep, a gyerekeknek is bejönnek a fűnyíró-helyettesítők,...
Kövess minket Facebookon is!